Nem kapnak több listát a betegek

Beszüntették a SOTE klinikáján állítólag tíz éve működő gyakorlatot, mely szerint a betegek egy listát kapnak arról, hogy milyen alapvető higiénés és egészségügyi eszközöket kell magukkal vinniük.

A napokban mutatta be az Index a listát, melyet egyik olvasója kapott kézhez a SOTE I. számú női klinikáján. Ezen az állt, hogy mit kell vinni az intenzívre a befekvőknek: például vizet, bugyit, evőeszközt, saját gyógyszert, WC-papírt, illetve műtétre menet 2 db fáslit (10 cm-est) is, amelyet a műtőssegédnek kell átadnia a beavatkozás után.

Nincs áprilisra ügyeleti beosztás a fővárosi Szent János Kórház sebészeti osztályán, miután az utóbbi három hónapban négy rezidens is felmondott. Bár más kórházak rezidensei felajánlották a segítségüket, az intézmény házon belül kezelné a problémát. Bővebben erről az alábbi cikkünkben írtunk!

A klinika egy válaszközleményben úgy reagált, hogy betegei rendelkezésére áll minden kezeléshez és ellátáshoz szükséges feltétel, és egyetlen műtét sem marad el személyi vagy tárgyi feltétel hiánya miatt. Elmondásuk szerint a lista elsősorban azért készült, mert a páciensek többsége szívesebben használ saját törölközőt és evőeszközt, ha azonban nem visznek magukkal, a klinika minden esetben biztosítani tudja. Elmondásuk szerint fáslikból sem szenvednek hiányt, ezt a listát pedig lassan tíz éve minden beteg megkapja.

Ötmilliárdos pályázatot hirdettek

A hír kapcsán Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az Inforádiónak úgy nyilatkozott: nincs lehetősége minden intézmény belső működési rendjét szabályozni, ám maga sem értett egyet az eljárással, ezért intézkedtek a megszüntetéséről. Bejelentette továbbá, hogy ötmilliárd forintos kerettel meghirdetett pályázattal vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek a járóbeteg-szakellátó intézmények.

A klinika cáfolta az eszközhiány hírét
A klinika cáfolta az eszközhiány hírét

"Szeretnénk elérni azt, hogy a betegek minél kevesebb időt töltsenek a drágább kórházi ellátás keretén belül, és minél többen kapják meg a lakóhelyükhöz legközelebbi ellátást" - mondta az államtitkár. A járóbeteg-szakrendelők egyebek mellett műszerfejlesztésre, a betegek kényelmét javító beruházásokra és épületrekonstrukcióra is pályázhatnak. Az ötmilliárd forintos keretből 16 és 100 közötti pályázatot tudnak támogatni. Első körben május 26-ig várják a pályázatokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra