Nagy változás jön a gyógyszerészeknél

November elsejétől a papíralapú recepteket teljesen felváltják az elektronikus, úgynevezett e-receptek a közegészségügyben.

A gyógyszerészek már várják az átállást a papíralapú receptről az elektronikusra - mondta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Hankó Zoltán közölte: a közegészségügyben a november 1-jével kötelező csatlakozással, illetve a rendszer elveivel már mindenki tisztában van, így a mostani utolsó hónapokban a gyógyszerészek "az apró gyakorlati kérdésekkel" foglalkoznak. A tesztüzemben résztvevő patikák visszajelzései szerint az elektronikus receptek kiadása valamivel gyorsabb, mint a papíré, és eddig semmilyen gyógyszerkiadási probléma nem jelentkezett.

Az elektronikus vény egyik előnye lehet, hogy a háziorvos így láthatja, hogy a beteg valóban kiváltotta-e a gyógyszerét, és az is kiderül majd, ha egy páciens több orvosnál íratja fel ugyanazt a tablettát. Bővebben az alábbi cikkünkben is írtunk róla!

Az e-recept előnyei

Az új rendszer előnye, hogy a beteget kezelő orvosok a más orvosok által felírt recepteket is látják az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben, vagyis a felhőben. Így könnyen kiderülhet, ha a beteg több azonos hatóanyagú gyógyszert felíratott magának, megteremtve így a gyógyszer-túladagolás kockázatát, továbbá a különböző gyógyszerek nemkívánatos kölcsönhatásai is megelőzhetőek - emelte ki.

Novembertől felváltja a kézzel írottat az e-recept
Novembertől felváltja a kézzel írottat az e-recept

A kamarai elnök véleménye szerint a magánellátásban tovább megmarad a papíralapú recept, mivel a magánszolgáltatóknak csak jövő novemberben kötelező csatlakozniuk a rendszerhez . A közellátásból sem tűnik el, hiszen ha a háziorvos házhoz megy, ott csak papír receptet tud írni, emellett bizonyos speciális gyógyszereket is csak így tudnak majd felírni, mert ezek nincsenek benne az elektronikus rendszerben - tette hozzá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra