Mentők: "megéri itt maradni"

A terrorfenyegetettség vagy a megváltozott időjárási helyzet miatt határokon átnyúló együttműködést szorgalmaz a visegrádi országok között az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

"Azon vagyunk, hogy még gyorsabban odaérjünk"

Csató Gábor szinte pontosan egy évvel ezelőtt vette át az Országos Mentőszolgálat irányítását. Akkor a Magyar időknek adott interjújában azt mondta, a szolgálatot évek óta sújtó szakmai és morális válság felszámolását tekinteti egyik fő feladatának. A lap most arra volt kíváncsi, hogy látja, sikerült-e ebben előrelépni. "Egyértelműen. Intézkedéseink szakmai, anyagi és erkölcsi megbecsülést biztosítottak az itt dolgozóknak, stabillá és kiszámíthatóvá tették a működésünket" - nyilatkozta Csató, aki elmondta, hogy a fejlesztések abban is segítettek, hogy rövidüljön a mentők kiérkezési ideje.

"Évek óta dolgozunk ezen. Amióta pedig én vagyok a főigazgató, minden hónapban megvizsgáljuk a kiérkezési adatokat, és ha valahol nő az átlag, akkor oda többletkapacitást szervezünk. Azon vagyunk, hogy a legsúlyosabb esetekhez még gyorsabban odaérjünk" - mondta, majd kitért arra is, hogy úgy látja, javult a szolgálat társadalmi megítélése is.

Csató Gábor, mentők, Azon vagyunk, hogy még gyorsabban odaérjünk, Dr. Csató Gábor Országos Mentőszolgálat (OMSZ) EESZT Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér mentők betegellátás
"Azon vagyunk, hogy a legsúlyosabb esetekhez még gyorsabban odaérjünk"

"Meg kell becsülni azokat, akik régebb óta dolgoznak az egészségügyben"

"Egyértelműen úgy tekintenek ránk, mint megbízható, fejlődő, stabil egészségügyi szolgáltatóra, és nyitottabban és támogatóbban fordulnak felénk, mint korábban. A magyar egészségügyi intézmények közül kiemelkedően sokan figyelik a tevékenységünket, nagyon sok visszajelzést is kapunk a közösségi médián keresztül. A múlt héten volt olyan posztunk, amit több mint egymillióan láttak. A Facebookon 67 ezernél is nagyobb követői bázisunk van, csak tavaly ötvenmillióan olvasták a bejegyzéseinket, amelyek alatt százával érkeznek az elismerések, a bátorító szavak az emberektől."

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan terület, ahol nem sikerült még előrelépést elérnie, Csató Gábor elmondta, hogy az ágazat egészéhez hasonlóan náluk is korrigálni kell a nemzetgazdaság minden ágára kiterjedő minimálbér-emelés miatt összecsúszott egészségügyi bértáblát . "Ez azért fontos, mert anyagilag is meg kell becsülni azokat, akik régebb óta dolgoznak az egészségügyben. A fiataloknak pedig fontos, hogy lássák, megéri hosszú távon itt maradni , mert az idő előrehaladtával érdemben emelkedni fog a fizetésük."

Elhagyják a papíralapú dokumentációt

"Szeretnénk fejlődni a digitalizáció terén is, végleg elhagyni a papíralapú dokumentációt. A mentőautókban már laptopokon dokumentálnak a bajtársak, így nem lesz probléma. Novemberben csatlakozunk az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez , ami tovább növeli majd a betegbiztonságot, hiszen mi is minden szükséges egészségügyi informá­ciót, kórelőzményt, gyógyszerérzékenységet stb. látni fogunk az adott betegről."

Magyarországon eddig szerencsére nem történt terrortámadás, de a fenyegetettség nem szűnt meg. A lap Csató Gábortól azt is megkérdezte, hogy az ilyen helyzetekre hogyan tudnak felkészülni. "Nemcsak a terrorfenyegetettség, de a migránshelyzet vagy a megváltozott időjárás miatt is számos új kihívással szembesülünk, szembesülhetünk. A Honvédkórházban tavaly átfogó gyakorlatot hajtottunk végre egy feltételezett terrorcselekmény következményeinek felszámolására, hogy lássuk, miként kell ilyen helyzetben az ellátást megszervezni."

A manchesteri merénylet vagy a Las Vegas-i lövöldözés után pedig hosszan beszélgettem a kinti kollégákkal, hiszen több tucat sebesült ellátása olyan tapasztalat, amit nekünk is be kell építenünk a saját munkánkba.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra