Magasabb lesz a TB februártól

7050 forintról 7110 forintra nőtt az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege az év első napjától. Az emelt TB-t először februárban kell megfizetnünk.

Több lakossági és vállalati adó mértéke is csökkent január elsejétől, valamint a minimálbér emelésével is több maradhat az alacsony jövedelműek zsebében. A minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nőtt a 2017-es év első napjától, előbbi így a tavalyi 110 ezer forintról 127 650 forintra emelkedett. Ez nettóban azt jelenti, hogy a tavalyi 73 815 forint helyett idén 84 887 forint lesz a kereset minimuma, utána pedig 91 679 forint.

Hosszú várólisták, tömött rendelők, az ellátással elégedetlen betegek - leginkább ezek jutnak eszünkbe az állami egészségügyről. Magánrendelőbe egyre többen megyünk, még ha fizetni is kell érte. Mikor, melyiket választjuk? Cikkünkben a válasz!

A minimálbér emelkedésével együtt a TB-járulék összege is nőtt, január elsejétől egy kicsit ismét többet kell befizetni az egészségkasszába. A tavalyi 7050 forint helyett az idei évtől 7110 forinttal kell minden hónapban hozzájárulni a hazai egészségügyi ellátás működtetéséhez, ami a tavalyi, 120 forintos emelés után újabb 60 forintos növekedést jelent. Először a februári hónapban kell az emelt TB-díjat fizetni.

A TB díjával a magyar egészségügyi rendszert finanszírozzuk
A TB díjával a magyar egészségügyi rendszert finanszírozzuk

Kinek kell TB-t fizetni?

Az egészségügyi kockázatközösség alapját képezi a TB összege, melyet minden magyar állampolgárnak meg kell fizetnie, függetlenül attól, hogy van-e munkahelye és rendelkezik-e állandó jövedelemmel. Aki dolgozik, attól a munkáltató automatikusan levonja ezt a fizetése összegéből, aki azonban nem biztosított, az minden hónapban saját maga köteles megfizetni ezt az összeget. A havi hétezer forintot is meghaladó összeg az alacsonyabb jövedelműek számára talán magasnak tűnhet, ezért azonban az itthon elérhető egészségügyi szolgáltatások széles palettája áll a beteg rendelkezésére. Ezért persze ugyanúgy fizetnie kell(ene) a makkegészséges embernek is, mint az állandó orvosi kezelésre szorulónak.

Persze a valóságban a rendszer nem ilyen egyszerű és átlátható, a tízmillió magyar emberből alig több, mint négymillióan fizetik saját fizetésükből az egészségügyi hozzájárulást. A Magyarországon túlzottan domináns állami szférában a munkáltató maga az állam, így a járulékok is csupán az egyik zsebből kerülnek át a másikba. Hatmillió ember TB-jét tehát az állam fizeti.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra