Keresik az év védőnőjét

Április 30-ig lehet szavazni az év védőnője díjra, amelynek már most több száz jelöltje van.

Már több száz jelölt van az év védőnője díjra, amelyet az idén öt kategóriában hirdettek meg - közölte a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1-en. Csordás Ágnes elmondta, hogy egy kistelepülésen, egy közepes méretű településen és egy nagyvárosban dolgozó védőnőt akarnak jutalmazni, ezenkívül lehet szavazni még védőnői tanácsadói közösségre, és jutalmazni szeretnének egy szakfelügyeletet ellátó vezető védőnőt is. A szülők április 30-ig jelölhetik védőnőjüket személyes történetekkel, a kategóriák győzteseit pedig szakmai zsűri választja ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a tavalyi 10 milliárd forintos többlettámogatás után a kormány 14 milliárdos pluszforrást biztosít az egészségügyi alapellátásra: pluszpénzt kapnak a háziorvosok, az alapellátó fogorvosok és a védőnők. További részleteket az alábbi cikkünkben olvashatnak!

Több száz jelölt van már az év védőnője díjra
Több száz jelölt van már az év védőnője díjra

Egykor a babonák, most az internetes tévhitek ellen küzdenek

A díj szakmai elismerés, a családok részéről pedig megbecsülés - jegyezte meg. Csordás Ágnes közölte, hogy a nyerteseket június 13-án, a védőnők napján köszöntik majd. Szólt arról, hogy Magyarországon a védőnők 102 éve támogatják a családokat, segítik őket abban, hogy a magzat és a gyermek egészségesen fejlődjön. Amikor létrejött a védőnői szolgálat, akkor a babonák ellen küzdöttek, ma pedig az internet által ömlesztett információkban próbálnak rendet teremteni, rámutatni a valóban hasznos tanácsokra - mondta Csordás Ágnes.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra