Jövőre emelik az orvosok fizetését

Csak jövőre lesz költségvetési tartalék az ágazati béremelésekre.

Hiába van immár évek óta növekedési pályán a hazai gazdaság, 2019-ben sem emelkedik az orvosok bére - derült ki Varga Mihály válaszából, amelyet a magyarhang.org kérdésére adott. A lap felidézi, hogy a pénzügyminiszter a kormányinfón bemutatta azt a 13+1 pontból álló, adócsökkentéseket tartalmazó gazdaságvédelmi akciótervet is, amelynek céljai között említette a gazdaság teljesítményének, illetve a bérek növekedési ütemének megőrzését.

A magyar egészségügy így maradt le az EU-tól - korábbi cikkünkért kattintson !

Arra a kérdésre, hogy mire számíthatnak a szakvizsgával rendelkező, közegészségügyben dolgozó orvosok, akik 2018-ban egyetlen forint béremelésben sem részesültek, Varga a lap szerint azt közölte: csak a jövő évi költségvetésben fognak tartalékalapot képezni a különböző ágazati béremelésekre. Ezt - tette hozzá - a kormány már jóváhagyta.

jövőre emelik az orvosok fizetését
Jövőre emelik az orvosok fizetését. Fotó: 123rs

A német egészségügy egy magyar orvos szemével

"Nem szégyellem a bérem, hiszen ez egy abszolút tisztességesen megkeresett fizetés. Kaposváron vállalkozóként dolgoztunk, így a fizetésünk is magasabb volt, de nem volt fizetett szabadság. Amikor minden munkanapot ledolgoztam egy hónapban, nagyjából bruttó 500 ezer forintot kaptam kézhez. A mostani munkahelyemen, egy kisebb dél-németországi kórházban bruttó 8800 eurót (átszámítva mintegy 2,8 millió forintot - a szerk.) kapok főorvosként az itteni bértábla szerint" - egy korábbi interjúnkban Dr. Szalai Krisztián patológus beszélt a hazai és a németországi egészségügy közötti különbségekről. A teljes cikket itt olvashatja el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra