Infarktusa volt. A mentősök nem hitték el

Kövessen minket!

Nem szállította a mentő kórházba az orvost, aki a szívinfarktus jeleit ismerte fel magán, kollégáit azonban nem tudta meggyőzni erről. Az Országos Mentőszolgálat szerint nem pontosan ez történt.

A Praxis blogban a közelmúltban egy orvos írta meg az egészségügyi ellátással kapcsolatos tapasztalatait. Dr. Keszthelyi Gyula háziorvost úgy hagyta otthon a mentő, hogy felismerte magán a szívinfarktus jeleit. Az első mentőautó nem szállította kórházba, mert az EKG-eredmény alapján nem volt meggyőződve arról, hogy az orvosnak valóban infarktusa van, néhány óra múlva egy másik kocsi valóban szívinfarktussal vitte be.

A filmekben rögtön kiszúrja még az avatatlan járókelő is, ha valaki az utcán szívinfarktus miatt csuklik össze, ám a valóságban nem mindig vannak ilyen színpadias tünetei. Hogy milyen jelek utalhatnak mégis rá, arról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Korábban már volt egy infarktusa

Nem csak képzettsége miatt ismerte fel az orvos az infarktust, de saját tapasztalata alapján is, hiszen - mint írta - korábban már átesett egy ilyen rohamon. A mentő kiérkezésekor elkészítettek egy EKG-vizsgálatot, annak kiértékelésében azonban nem értettek egyet, és mivel az orvos szerint infarktusok egy része EKG-eltérés nélkül zajlik le, kérte, hogy mégis szállítsák kórházba a tünetekkel. Ez nem történt meg, két órával később viszont egy másik mentőautónak kellett kórházba vinni az orvost infarktussal. "A mentősöktől nyugodtan meghalhattam volna. És én merek szólni. Az OMSZ (Országos Mentőszolgálat) szétesett. Legalábbis ebben a megyében" - írta a blogban a háziorvos.

A mellkasi fájdalom szívinfarktusra is utalhat
A mellkasifájdalomszívinfarktusra is utalhat

A történetet a Blikk is lehozta, melyre Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője reagált: Mint írta, a beteg állapotáról és a betegellátás részleteiről nem oszthatnak meg részleteket, az OMSZ azonban az ügyben minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytatott, melynek eredményei nem támasztották alá a cikkben foglaltakat.


Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső