"Béremelés után 600 forinttal keresek többet"

Krisztina már elmúlt negyvenéves, amikor úgy döntött, hogy húszévnyi munka után hátat fordít a magyar egészségügynek. Vagy inkább az egészségügy volt, amely hátat fordított neki.

A 2000-es évek elejéig meg tudott élni ápolói munkájából, de nemcsak ő, mindenki más is. Nem is volt jellemző, hogy tömegével hagyták el a magyar ápolók az országot, ma viszont az ápolóhiány sokkal feszítőbb, mint a sokat emlegetett orvoshiány - írja a 24.hu.

Hónapról hónapra élt ugyan, megtakarítása nem nagyon volt, de mindig kijött a pénzéből. Aztán 2010 után túlórákkal és másodállással sem ment. Jött a tél a 60 ezres gázszámlákkal, amelyeket ki kellett fizetni. Soha nem tett még ilyet, de akkor muszáj volt: személyi kölcsönt vett fel. A 2013-as egészségügyi béremelést úgy várta, mint a messiást. Úgy is lett beharangozva, hogy minden sokkal jobb lesz. Aztán amikor meglátta, hogy a béremelés után 600 forinttal keres többet, azt mondta, kész, vége, elmegy.

A béremelés után 600 forinttal keresett többet
A béremelés után 600 forinttal keresett többet

Felmérte a helyzetet, és belátta, ha Magyarországon marad, abból semmi jó nem lesz. Utolsó egy-másfél éve arról szólt, hogy négy gyerekének (akik most már szintén Angliában dolgoznak gondozóként) bundáskenyeret vagy palacsintát adott enni, mert az jött ki az ápolói fizetéséből.

2014-ben érkezett Angliába, azóta is ott dolgozik. Tapasztalataiból, a munkakeresésről és az ottani helyzetről könyvet írt. "Nagyon sokan vagyunk már kint, és úgy gondoltam, az én tapasztalataim sokak tapasztalata lehet. Meg akartam osztani a történetemet másokkal is, és szerettem volna, ha az otthoni kollégák is látják, nem rózsaszín itt minden" - mesélte a 24.hu-nak.

Ahhoz, hogy valaki Angliában nővérként dolgozhasson, meg kell kapnia az angol nővéri kamarától a regisztrációs számot. Ezt Krisztina 2014-ben igényelte, és csak 2016-ban kapta meg. Még így is szerencséje volt, mert 2016 januárjától egy nagyon szigorú nyelvvizsgát kell letennie annak, aki bárhol az Egyesült Királyságban nővérként akar dolgozni. Krisztina most az NHS-ben (ez a brit állami egészségügy, a National Health Service rövidítése), egy megyei kórházban dolgozik, félórányi távolságra Londontól. A nővérek között szinte csak bevándorlók dolgoznak az intézményben. Van egy kolozsvári ápolónő, a sürgősségi osztályon pedig több magyar orvos is dolgozik.

Hivatásszeretetből még senki sem lakott jól vagy tudta kifizetni a számláit. Néhány hónapon belül azonban bármelyik magyar ápolónő megsokszorozhatja a fizetését. Csak elhatározás kell. Korábbi cikkünkben a szakma jelenlegi hazai helyzetét vettük górcső alá.

Krisztina szívesen lenne újra ápoló magyar kórházban, de azt mondja, ahogy telik az idő, talán úgy enyhül egyre ez a vágya. Minél tovább dolgozik valaki külföldön, annál nehezebben megy haza önszántából. Legalább két dolog kellene, hogy feladja angliai állását, és visszajöjjön Magyarországra: hangulatváltás és béremelés.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra