A várakozás miatt halnak meg betegek

Két és fél hónapot várnak átlagosan a magyar rákbetegek a kezelésekre, holott daganatos megbetegedések esetében az idő főszerepet játszik.

A szakemberek szerint a hosszú várakozás az oka annak, hogy Magyarországon továbbra is nagyon magas a daganatos betegek halálozási aránya - hangzott el az ATV Híradójában .

A műsorban bemutatott Ritának három hónapot kellene várnia kezelése megkezdésére, holott a daganatos betegségeknél épp az idő számít leginkább. Esete azonban nem egyedi, a rákos betegek ma átlagosan két-két és fél hónapos várakozási időkkel szembesülnek.

Komáromi Zoltán egészségpolitikus az ATV kérdésére elmondta, hogy a hosszú várakozás oka a hatalmas a szakadék, amely a járóbeteg-ellátás és a kórházi, onkológiai ellátás között van. Diagnosztikai vizsgálatot jelenleg csak a szakorvosok kérhetnek, pedig a szakember szerint jobb lenne, ha ezt már a háziorvosok is megtehetnék. Ez sem egyszerű, mert kevés a felszerelés a lakosságszámhoz viszonyítva, de ott már legalább megvan a lehetőség, hogy elinduljon ez a vizsgálat. De amikor megvan a diagnózis, megint van egy törésvonal, amely viszont a terápiára vonatkozik, mert ott is nagyon szűkek a keresztmetszetek.

Pedig Magyarországon nagyon magas a daganatos betegek halálozási aránya, és ez a szakemberek szerint főleg a hosszú várakozási idő miatt van.

A daganatos betegek gyógyulási esélyei komolyan romlanak, ha minden racionális érv dacára elutasítják a bevett terápiákat és helyettük csodaszerekre bízzák az életüket. Részletekért kattintson !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra