Ősszel is lesben állnak az élősködők

A kisállat-tulajdonosok közül sokan azt gondolják, hogy az őszi-téil időszakban kedvenceik már nincsenek kitéve a külső élősködők által jelentett veszélyeknek. Bár a természet már készül a téli hibernációra, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden rovar és állat csökkenti aktivitását.

Ősszel remek program lehet egy kutyasétáltatás a parkban vagy az erdőben. Már elvonult a nyári hőség, a természet pedig békés és gyönyörű színekben pompázik. Ennek ellenére ebben az évszakban is fel kell vennünk a harcot az élősködőkkel, ugyanis a kullancsok és a bolhák a hűvösebb, őszi, olykor esős időben válnak igazán élénkké.

Ősszel is lesben állnak az élősködők

A bolhák és a kullancsok kitűnő búvóhelyre lelnek a levélkupacokban. Ilyenkor csak arra várnak, hogy egy lehetséges gazdaállat átsétáljon az avaron. A kullancsok ráadásul akár a fűszálakra is felmászhatnak, így pedig könnyedén kapaszkodnak meg az állatok szőrében. Ezek az élősködők a nedves, napfénytől elzárt helyeket kedvelik, tehát az esős őszi időjárás pont megfelelő környezetet biztosít számukra.

Idén még veszélyesebbek a kullancsok - részletek itt!

Ahogy egyre csökken a hőmérséklet, az állatok téli bundát növesztenek, amely melegen tartja őket. Ez azonban a bolháknak is remek búvóhelyet jelent a hideg ellen, így a téli bundával rendelkező állatokon könnyebben szaporodik el az élősködő. Ráadásul a nagyobb szőrréteg miatt az állattartók is nehezebben veszik észre a parazitákat. Így aztán az élősködők könnyen bejutnak a lakásba is, ez pedig a többi háziállatra is veszélyt jelent.

kutya, kutyasétáltatás, őszi, tél, kullancs, bolha, élősködős, felelős állattartás
A kullancsok és a bolhák ősszel válnak igazán élénkké. Fotó: iStock

Télen is van mitől tartanunk

Az is egy veszélyes tévhit, hogy télen nincs szükség kisállataink parazitaellenes védelmére. A bolhák ugyanis még a fagyponthoz közeli hőmérsékletben is gazdaállat után kutathatnak. A paraziták elleni védelem téli szüneteltetése tehát könnyen megfertőződéshez vezethet. A garázs, a gazdi lakása és más meleg helyek ráadásul remek menedékül szolgálnak a kifejlett bolhák, a bábok és a lárvák számára, így akár hónapokig is túlélhetnek inaktív állapotban. Ugyanez igaz a kullancsokra is.

Hasznos tanácsok a hidegebb hónapokra

Számos módja van annak, hogy a parazitaveszélyt csökkentsük. Az egyik legfontosabb lépés a kert rendben tartása: a rendszeres fűnyírás, a bokrok visszavágása és a lehullott levelek összegyűjtése is nagy segítség lehet. A háziállatok fekhelyét is rendszeresen tisztítani kell - nem számít, hogy a lakáson belül vagy odakint helyezkedik el. Kiemelt figyelmet kell fordítani a párnákra is, ezeket célszerű forró vízben kimosni. Ha erdő közelében lakunk, ügyelnünk kell arra is, hogy ne maradjon étel az állatunk kinti etetőtáljában, különben éjszaka megjelenhetnek a rókák vagy egyéb vadállatok, és parazitákkal szennyezhetik a kertünket.

A lakásban pedig rendszeresen porszívózzuk ki a szőnyegeket, illetve azokat a helyeket, ahol a háziállat szívesen tölti az idejét. A porzsákot is érdemes gyakran üríteni. Továbbá minden séta után alaposan nézzük át kedvenceink bundáját - a tappancsok és a fülek környékét se hagyjuk ki!

Nincs jobb védekezés a megelőzésnél!

Mivel a kullancsok és bolhák egész évben veszélyeztetik kedvenceinket, folyamatos külső élősködők elleni védelemmel kell ellátnunk őket. Az innovatív parazitaellenes megoldásokról az állatorvostól kérhetünk felvilágosítást. Ezek a készítmények hosszútávú hatásúak, így érdemes feljegyeznünk, hogy mikor esedékes a következő dózis, mert a parazitaellenes szerek használatának szüneteltetésével a fertőződés kockázatát növeljük.

Forrás: kisallatorvos.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra