Kritikus a Velencei-tó vízszintje: így javítanának rajta

A Velencei-tó kritikus vízszintjének javításán dolgoznak a vízügy szakemberei. Vasárnaptól többnapos üzempróbát tartanak, hogy megállapítsák, milyen hatással van a tó vízminőségére és élővilágára, ha megkezdik a vízpótlást a Pátkai-tározóból a tóba - tájékoztatott az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken.

Állami támogatást kér Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke ahhoz, hogy ingyenessé lehessen tenni a tóparti nyilvános illemhelyeket. Ez azért lenne fontos, mert így védeni lehetne a magyar tenger vízminőségét .

A Velencei-tó vízpótlása a Pátkai-tározóból csak abban az esetben indítható el, ha az ott tárolt víz minősége nem veszélyezteti a tó állapotát - írta közleményében az OVF. Hozzátették: jelenleg azonban a tározó vizének klorofilltartalma a határérték több mint kétszerese, de a hidegebb időjárás kezdetével ez az érték magától csökken majd. Emellett attól is kisebb lesz a klorofill mennyisége, hogy a leeresztés során a tározóból a víz több kilométer utat tesz meg.

Ötnapos üzempróbát tartanak

Ennek érdekében a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG) vasárnaptól 5 napon át üzempróbát tart, mely során állandó mennyiségi és minőségi kontroll mellett kezdik meg a tározó vizének eresztését a Velencei-tóba . A Császár-víz három mérőhelyén napi rendszerességgel vesznek vízmintát, amit a KDTVIZIG laboratóriumában tovább elemeznek. A közlemény szerint, ha kedvezőek a mérési eredmények, nem kell megvárni, hogy a klorofillszint a határérték alá süllyedjen, és hamarabb meg lehet kezdeni a tó vízpótlását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra