"A visszeresség nem játék"

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A visszeresség a lakosság 20-30 százalékát érinti, azaz nevezhetjük akár népbetegségnek is. A szakembert kérdeztük arról, hogy milyen okok állnak mögötte, miért nem érdemes elhanyagolni és mit tehetünk a diagnózis után.

A visszér egy fodrásznak vagy egy pincérnek munkahelyi ártalom, a fiatal nőknek eltakarandó probléma, ami kilóg a szoknya alól. Mi az első gondolata a szakembernek?

A visszér a felegyenesedés és a két lábon való járás következménye, lényegében hátulütője. A visszerek hálózata ugyanis egy csőrendszer, amiben billentyűk találhatók, akárcsak a szívben. Az egészséges szervezet esetében járáskor, mozgáskor az izomzat összehúzódik és a visszerekben a vért a jobb szívfél felé tereli. Amikor az izomzat ellazul, a billentyűk nem engedik, hogy a vér visszazuhanjon ebbe a csőrendszerbe. A felegyenesedéssel ez a folyamat szenvedett csorbát: a sok ácsorgás, ülőmunka és terhelés miatt a vénafal ugyanis kitágul, a billentyűk eltávolodnak egymástól, és fellép a billentyűelégtelenség, a visszazuhanó folyadék pedig létrehozza a vénatágulatot, sőt akár gyulladást is okozhat. Ez leggyakrabban az alszáron, a térd környékén és a combon diagnosztizálható.

Mennyire vesszük komolyan ahhoz képest, amennyire kellene?


Sajnos egyáltalán nem vesszük komolyan. Az elhanyagolt visszeres panaszok gyakorisága a hozzám fordulók között 30 százalék körüli, de az is igaz, hogy a kezdeti stádiumban is nagyjából ennyien keresnek fel, leginkább a fiatal nők. A fennmaradó 40 százalékra jellemző, hogy a még nem irreverzibilis károsodások időszakában keresnek fel.
Rengeteg a kismama, hiszen a terhesség hajlamosít a visszerességre : a hormonális változásoknak köszönhetően, illetve azért, mert a combból a kismedence felé futó vénákat a terhes méh összenyomja. Ezen felül döntőek az örökletes tényezők is: ha megkérdezem a pácienseket, hogy melyik szülőjük volt visszeres, 90 százalékban tudnak rá választ adni, azaz a túlnyomó többségre jellemző, hogy volt családi kórelőzmény.
A visszeresség komoly szövődményeket is okozhat

A visszeresség komoly szövődményeket is okozhat

Ennek lényege, hogy a vénafal örökletesen gyengébb, és a túlsúly, vagy az álló foglalkozás ezeket az örökletesen gyenge vénafalakat kitágítja. Az embereket egyébként legtöbbször nem az esztétikai kifogások, hanem a fájdalom viszi rá arra, hogy ne tűrjenek tovább.

Hogyan diagnosztizálható a visszeresség?

Gyorsan és egyszerűen. A fizikális vizsgálat, a megtekintés, a meghallgatás, a tapintás és a kézi Doppler-vizsgálatok elengedhetetlenek. A fizikális vizsgálatból általában néhány perc alatt meg lehet állapítani az érbetegség meglétét, de ennek meghatározását, pontosítását, részletes feltárását további, célirányos műszeres vizsgálatokkal lehet csak elvégezni.

Milyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

A konzervatív kezelés lényeges elemei a külső kompresszió, a venotonikum és a heparinos vagy más kenőcs alkalmazása, illetve a megfelelő életmódtanácsok betartása. Ha a visszér fáj és egyértelműen diagnosztizálható a beteg érszakasz, akkor a konzervatív kezelés nem segít.
A visszerek sebészeti ellátása lehet a műtét, a lézerkezelés és a szklerotizáló kezelés, ez utóbbi lényege, hogy a vénába beadva egy steril gyulladást idéznek elő. Ennek következtében a véna lumene összetapad és így iktatódik ki a kóros érszakasz. A műtéteknél a beteg érszakasz eltávolítása a cél, ahol a pangás következtében a trombózisra való készség sokkal nagyobb. A lézerkezelés során lézerfejet juttatnak a vénába és a hő hatásával gyakorlatilag bezárják a vénát.
A műtét egy hét alatt lezajlik, utána újra munkába tud állni az érintett, a szklerotizáló kezelés az hosszadalmasabb, de ambuláns módon is végezhető. A nagyon jól felkészült visszérsebész a lézert és a műtétet vagy a szklerotizálást és a műtétet is kombinálja.

Mennyire hatékonyak a kezelések mellett az életmódbeli változtatások?

Az ördög a részletekben rejlik! Nagyon sokat lehet javítani a helyzeten, ha gyakran mozgatjuk a lábat, valamilyen sportot űzünk - leginkább az úszást és kerékpározást szoktam javasolni, illetve a gyógytornát -, megszabadulunk a súlyfeleslegtől, rendezzük a székrekedéses panaszokat, a lábakat felpolcoljuk és megfelelő öltözéket viselünk.
A vénabetegségek progresszióját ezekkel nagyon le lehet lassítani, majdhogynem azt mondhatnám, meg lehet állítani. Hangsúlyozni kell, hogy emellett az orvossal való kooperáció is rendkívül fontos, nem a szomszédasszony fogja tudni megmondani, mit kell tenni! Minden esetben forduljunk tehát először a háziorvoshoz, aki a szimptómák ismeretében angiológus szakorvoshoz irányítja a beteget. A visszeresség nem játék.
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag