A visszér egyik legegyszerűbb kezelése

A rendszeres mozgás, még az egyszerű járás is sokat segít a visszérbetegség kezelésében - közölte a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.

Pécsvárady Zsolt elmondta, hogy bár a betegség nagyrészt öröklődő, életmódbeli változtatásokkal és orvosi beavatkozásokkal enyhíthető. A lábszárizom fejlesztésén túl gyógyszeres lehetőségek, valamint rugalmas harisnya viselése is segíthet ebben - tette hozzá. Kiemelte, hogy a nők inkább érintettek, ennek hormonális és érfalszerkezeti okai egyaránt vannak, és a többszöri szülés szintén növeli a kóros állapot kialakulásának kockázatát.

A fekély keletkezhet a lábon, sőt vérrög jöhet létre a szervezetben, amely akár halált is okozhat. Visszerei mindenkinek vannak, ezek gondoskodnak arról, hogy a testrészekhez szállított vér visszajusson a szívbe. A visszérbetegség akkor jelentkezik, ha ezeknek a vénáknak elgyengül az érfala és így kiszélesednek, vagy ha károsodnak a billentyűk - közölte Pécsvárady Zsolt.

A többszöri szülés is növeli a kóros állapot kialakulásának kockázatát

Amikor valaki a visszerességére panaszkodik, akkor többnyire a lábán megjelenő, kiöblösödött, megvastagodott erekre, esetleg a lilás színű, pókháló finomságú erezettségre gondol. Kíváncsi arra, Önt mennyire érintheti a visszérbetegség? Töltse ki a tesztünket !

Népbetegségnek számít Magyarországon a visszeresség. Egyes adatok szerint a harminc és ötven év közöttiek tizede, míg a hetven év felettiek fele küzd a betegséggel. A visszér kialakulásával kapcsolatban számos tévhit terjed, melyeket a cáfolatukkal együtt egy korábbi cikkünkben is összegyűjtöttünk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra