Visszatért a MERS-vírus

MERS-vírussal fertőződött meg 18 dél-koreai, a fertőzés terjedésének megállításában kulcsfontosságú lesz a következő néhány nap.

A fertőzés feltehetőleg egy 68 éves férfitól ered, akinél május 20-án, két héttel azután állapították meg azt, hogy visszatért egy közel-keleti útjáról. Az út során két napot töltött Szaúd-Arábiában, ahol a legelterjedtebb a betegség.

Mire figyeljenek a külföldre utazók? Kattintson! A további 14 személy vagy hozzátartozója, vagy kapcsolatba került a férfival a kórházban. Rajtuk kívül megvizsgálnak több mint száz olyan embert, aki vele utazott a repülőgépen, vagy egyéb módon került vele kontaktusba. 682 személyt már karanténba helyeztek.

Pénteken jelentette a kínai média, hogy MERS-vírust diagnosztizáltak egy 44 éves dél-koreai férfinál, és a déli Kuangtung tartomány Hujcsou településén karanténba zárták. További 682 embert, akikkel az illető közelebbi érintkezésbe került, megfigyelés alatt tartanak.

A tárca szóvivője később arról számolt be, hogy légzési elégtelenség miatt életét vesztette egy 58 éves nő, aki kapcsolatba került az első beteggel - írta az Origo .

A MERS-vírus légúti fertőzéssel és lázzal jár

A Middle East Respiratory Syndrome (MERS) koronavírus köhögéssel, lázzal, légzési nehézségekkel járó légúti megbetegedést okoz és vírusos tüdőgyulladást idézhet elő.

A betegek halálozási aránya az eddigi tapasztalatok alapján magas, a betegség ellen nincs vakcina. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) napokban közölt adatai szerint a MERS 2012. évi feltűnése óta 1139 esetet regisztráltak, közülük 431 volt végzetes.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra