Visszataszító húsboltot zárattak be

Tíz tonna élelmiszert foglalt le a Nébih, miután razziát tartott egy dunavarsányi húsboltban. Visszataszító állapotokat térképeztek fel.

Egy dunavarsányi húsboltban tartottak ellenőrzést múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. A vállalkozás előállítói tevékenységét a higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek. Elrendelték továbbá 27 tétel, összesen mintegy 10,5 tonna, nem nyomon követhető élelmiszer forgalomból történő kivonását.

A dunavarsányi húsboltban jól láthatóan régóta nem takarítottak. Az eszközöket nem tudták fertőtleníteni, mert az – egyébként beszáradt, rozsdás – fertőtlenítő berendezés nem volt bekötve. A rovarhálók hiányoztak, a hűtők penészesek voltak. A daraboló- és húskészítmény-előállító helyiségben nem volt hűtés, az erre szolgáló egység fel sem volt töltve hűtőgázzal. A teremben 23 fokot mértek a NÉBIH ellenőrei, az ott tárolt sertés kabátszalonna hőmérséklete is ugyanennyi volt. A hűtőkben az alapanyagokat, a félkész- és késztermékeket elkülönítés nélkül tárolták.

A termelési napló alapján a számlákon szereplő és a felhasznált alapanyagok nem voltak összeegyeztethetőek, ami lehetetlenné tett a termékek nyomon követését. A különböző fűszerek és belsőségek felhasználását egyáltalán nem dokumentálták. A Nébih szakemberei haladéktalanul elrendelték 27 tétel, mintegy 10,5 tonna élelmiszert forgalomból történő kivonását és megsemmisítését. A súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságok miatt a hatóság az egység előállítói tevékenységét felfüggesztette.

Az eljárás folyamatban van, az egység milliós nagyságrendű bírságra számíthat. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a „jogsértés listán”.

Forrás: Nébih

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra