Újraélesztés: ha a gyermek élete a tét

A szülők legnagyobb rémálma, hogy kisgyermekét olyan baleset vagy váratlanul jelentkező betegség éri, amely miatt leáll a légzése és szívmozgása. Ám ha mégis megtörténik a baj, tudnunk kell cselekedni. A gyakorlati tudás mindennél többet jelent, az időben megkezdett újraélesztéssel ugyanis megsokszorozható a túlélés esélye.

Fontos, hogy minden kisgyermekes szülő megtanulja a gyermek újraélesztést és az idegen test eltávolítását. Ritkán fordul elő, hogy a tudásunkat éles helyzetben is alkalmaznunk kell, viszont soha nem tudhatjuk, mikor lesz rá szükségünk - mondta Dr. Krivácsy Péter gyermekgyógyász, a Budai Egészségközpont munkatársa, a Léghajó Program orvos-szakmai vezetője.

Az újraélesztés során a befújásos lélegeztetésnek sokkal nagyobb szerepe van a gyerekeknél, mint a szívmasszázsnak. Az első és legfontosabb szabály: ha nem tanultunk újraélesztést, hívjuk a mentőket, és kövessük az utasításaikat. Ha például a jogosítvány megszerzésekor szert tettünk a tudásra, használjuk a tanult technikát, ám legyünk tekintettel arra, hogy a gyermek teste kisebb, mint a felnőtteké.

Újraélesztésnél a gyakorlati tudás mindennél többet jelent

Újraélesztésnél a gyakorlati tudás mindennél többet jelent

Mit tegyünk, ha leáll a gyermek légzése?

A kialakult helyzet ijesztő lehet, ám igyekezzünk megőrizni nyugalmunkat, így hatékonyabban tudunk segíteni. Mérjük fel a helyzetet, ellenőrizzük, reagál-e a kisgyermek, valóban leállt-e a légzés és a szívmozgás. Ezt követően hívjunk segítséget és kezdjük meg az újraélesztést. Fektessük hanyatt a gyermeket szilárd, egyenes felületre (padló, szőnyeg), billentsük hátra a fejét, állát megemelve tegyük szabaddá a légutakat . Figyeljük meg, lélegzik-e, és ügyeljünk arra, hogy nagyon finoman végezzük a befújást!

Szívmasszázs - időt és életet nyerünk vele

Ha az első 5 befújás nem volt hatásos, kezdjük meg a szívmasszázst lélegeztetéssel felváltva. Az arány ugyanaz, mint a felnőtteknél: 30 nyomás a szegycsont alsó részén, majd 2 befújás. A 30 mellkompressziót és 2 lélegeztetést addig folytassuk, amíg a mentő meg nem érkezik! Figyeljünk arra, hogy ne fejtsünk ki túl nagy erőhatást, de érjük el a megfelelő nyomásmélységet.

Kisgyermekek újraélesztésének lépéseit az angliai St John's Ambulance játékos videója segítségével is megjegyezhetjük.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra