Újra pórul járt az utcán hagyott nő

2018. március 29-én számoltunk be az esetről, amikor a betegszállítók az út szélén tették ki az agyvérzés miatt nehezen mozgó és beszélő Erzsébetet. A beteg most újra hoppon maradt.

Kétszer is hibáztak

A Jahn Ferenc kórházban egy hétig kezelték Erzsébetet agyvérzése miatt, majd március 27-én bocsátották el a neurológia osztályról. A kiérkező betegszállító meg is érkezett, hogy hazaszállítsa a stroke miatt nehezen mozgó és beszélő nőt. Azonban rossz címet írtak fel, a betegszállítók pedig az otthona helyett több kilométerrel odébb, az Üllői úton tették ki - írtuk korábbi cikkünkben .

Újra pórul járt az utcán hagyott asszony, mentőautó, Győrfi Pál betegszállítás OMSZ Országos Mentőszolgálat mentőautó mentő
Újra pórul járt a korábban az utcán hagyott Erzsébet

Az Index szerint nő most újra hoppon maradt: MRI-re kellett volna mennie, de a mentő, akit csepeli lakcímére várt, Angyalföldre ment. Erzsébet így le is maradt a vizsgálatról.

Ki hibázott?

Erzsébetnek április 12-én MRI-vizsgálatra kellett mennie az ORFI-ba, délelőtt 9-re volt beutalója a vizsgálatra, és mivel nem tud rendesen járni, a körzeti orvos mentőt rendelt neki a bejutáshoz. "Mondták neki, hogy mindenképpen be kell érnie időben, mert ha késik, már nem tudnak foglalkozni vele, és akkor el se induljon. Szegény egész éjszaka ideges volt, nem igazán tudott aludni, reggeltől várta türelmesen a mentőt, hogy elvigyék a vizsgálatra. De az nem jött.

Rákérdezett telefonon az orvosnál, hogy mi a helyzet, aki azt mondta neki, várjon türelemmel, jönni fog. Aztán később kiderült, hogy a mentő érte ment, de csodák-csodája, nem Csepelre, hanem a XIII. kerületbe, Angyalföldre, megint az ugyanolyan nevű utcába" - mesélte a lapnak Erzsébet férje, Zoltán, aki meg is mutatta a "Betegszállítási utalvány" elnevezésű megrendelőlapot, amin teljesen egyértelműen látszik, hogy Erzsébet háziorvosa pontosan, jól láthatóan és helyesen, a papíron két helyen is a csepeli lakcímet tüntette fel. Egyszer nyomtatottan, egyszer pedig kézírással, jól olvashatóan a XXI. kerületi cím látható.

Megszólalt Győrfi Pál is

A dokumentum szerint tehát az orvos jó címre kérte a mentőt, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője az Indexnek viszont azt mondta, hogy "ellenőriztük a jelzett betegszállítás OMSZ-ra tartozó elemeit, és megállapítottuk, hogy a betegszállítás megrendelője adott meg téves címet."

Az OMSZ állítja, hogy birtokában van egy hangfelvétel, ami bizonyítja, hogy Erzsébet esetében ezúttal is hibás volt a mentőrendelés. "A hangfelvétel felhasználása csak a jogszabályokban foglaltak szerint történhet, így azt nem áll módunkban Önnek kiadni" - írták a lapnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra