Új remény a stroke-betegeknek

Az elmúlt nyolc évben meghétszereződött azon stroke-betegek száma, akiken úgynevezett trombolízist, azaz speciális vérrögoldást hajtottak végre Magyarországon. Évente kétezer betegen segítenek így itthon.

Magyarországon a stroke népbetegségnek számít, körülbelül tízpercenként visznek kórházba valakit agyi vérkeringési zavarral, és óránként egy beteg veszíti életét emiatt - mondja Dr. Bereczki Dániel. A klinikaigazgató szerint ugyanakkor az elmúlt három évtizedben jelentősen javultak a statisztikák és a betegek kilátásai is; különösen szembetűnőek az eredmények az úgynevezett trombolízis terén.

A stroke a fejlett gazdaságú országokban a szívbetegségek és rosszindulatú daganatok után a harmadik leggyakoribb oka az elhalálozásnak. A betegségről mindent megtudhat az alábbi cikkünkből !

Az elmúlt hat évben ugyanis 300-350-ről 2000 fölé emelkedett azon betegek száma, akiknél ezt a megoldást alkalmazva infúzió segítségével oldották fel a vérrögöt az ország 38 stroke centrumában. A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján is rendszeresen végzik ezt a beavatkozást. Dr. Bereczki Dániel szerint ilyenkor nagyon fontos tényező az idő, hiszen a trombolízist a stroke kezdetétől számított 3 órán belül lehet csak elvégezni - írja a Semmelweis Médiasarok .

A magas vérnyomás és a dohányzás stroke két fő kiváltó oka
Amagas vérnyomásés a dohányzás stroke két fő kiváltó oka

A magas vérnyomás és a dohányzás a fő kiváltó ok

Ha nem ismerik fel idejében a tüneteket , és nem indul el a vérrögoldás, többnyire visszafordíthatatlan károsodások jelentkeznek, továbbra is a stroke áll a legtöbb maradandó egészség- és mozgáskárosodás mögött - mondja Dr. Bereczki Dániel hozzátéve, hogy a félrehúzódó száj, a beszédelakadás, a féloldali végtagbénulás mind-mind szélütésre utal, ilyenkor azonnal mentőt kell hívni. A klinikaigazgató szerint a végzetes kimenetelű stroke-ok esetében egyértelmű javulás tapasztalható, hiszen míg 1980-ban 100 ezer lakosból 240 halt meg stroke-ban, addig mára ez a szám körülbelül 100-ra csökkent, ám még ez is háromszor annyi, mint a szomszédos Ausztriában.

Ha mindenki kezeltetné a magas vérnyomását és leszokna a dohányzásról, fele annyian halnának meg szélütésben, mint most - hangsúlyozza Dr. Bereczki Dániel, kiemelve, hogy a kockázatok két csoportra oszthatóak. Egyrészt vannak olyan betegségek - például magas vérnyomás, szívbetegség, magas vérzsírszint, cukorbetegség , amelyek növelik a stroke előfordulási esélyét, másrészt sokat számít az életmód is, hiszen a cigaretta mellett a stressz, az elhízás, a kevés mozgás és a nem megfelelő táplálkozás is növeli a rizikót.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra