Tényleg nagy baj van a vízzel

Az ENSZ jelentése szerint ha nagyon gyorsan nem változtatunk a jelenlegi folyamatokon, 15 év múlva 40 százalékkal kevesebb víz lesz, mint amire a világ népességének szüksége van.

Stockholmban tartották éves vízügyi konferenciájukat az ENSZ, az OECD, a Világbank szakértői az egyre fenyegetőbb globális vízválságról. A helyzet komoly, valóban aggódnunk kell amiatt, hogy az emberiség viszonylag belátható időn belül kiszipolyozza a föld elérhető vízkészletét – írja az Index összefoglaló anyagában.

Az elérhető víz mennyisége nagyjából ugyanannyi, mint volt, de az emberiség lélekszáma közben folyamatosan nő, így egyre több vizet használunk. A fő fogyasztó a mezőgazdaság, az ENSZ-hez tartozó Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) adatai szerint a világ vízkészletének majdnem 70 százalékát az élelmiszereink előállítására használjuk el. A megmaradt víz 19 százalékát használják fel az iparban használják fel és csak 12 százalék marad, amivel mosakszunk, főzünk, amit megiszunk.

A mezőgazdaság a fő fogyasztó

A FAO 2007-es adatai szerint évente nagyjából 2722 köbkilométer vizet használtunk el az agráriumban, 734-et az iparban, és 462 ment el közösségi vízfogyasztásként. Ez összesen kicsivel évi 4000 köbkilométer alatt van, ami négyszer (egyes források szerint hatszor) annyi, mint amennyit száz évvel ez előtt használt fel az emberiség. Ráadásul az ENSZ szerint 2050-re a jelenlegihez képest 50 százalékkal nőhet az emberiség vízigénye .

Komoly problémákat okozhat a vízhiány

Egy kiló marhahús 15415 liter víz

A mezőgazdaság vízfelhasználása meglehetősen sokkoló. A számok szerint például egy kiló kenyér előállításához 1600 liter vízre van szükség. (Ebben benne van a teljes vízfelhasználás a búza elvetésétől a növekedésen és az aratáson át a szállítás, az őrlés és a sütés vízigényéig.) Ez az 1600 liter is sok, de például egy kiló csirkehús 4325, egy kiló marhahús pedig 15415 liter víz felhasználásával állítható elő.

Mit lehetne csinálni?

A kanadai McGill és a holland Utrecht egyetemek kutatói egy tavaly megjelent tanulmányukban hat megoldási lehetőségről írnak:

- Olyan növényeket kellene termeszteni, amik vagy kevesebb vizet igényelnek, vagy nagyobb a tápértékük ( génmódosítással vagy nemesítéssel).

- Javítani kellene az öntözés hatékonyságát, például azzal, hogy egész területek elárasztása helyett locsolva vagy csöpögtetve öntözik a növényeket, bár ehhez hatalmas tőkebefektetésre lenne szükség sok helyen.

- A háztartások és az ipar is sokkal hatékonyabban használhatná fel a vizet, ha a hatóságok jobban odafigyelnének, hogy ne szivárogjon el a víz a csövekből, és ha többet használnánk újrahasznosított, tisztított vizet.

- Növelni lehetne a víztározók számát és méretét, és azokra jobban vigyázni, bár ehhez még 600 köbkilométernyi tározó kellene azokon a helyeken, ahol a legnagyobb a baj.

- Ki lehet vonni a sót a tengervízből, de ehhez is rengeteg pénz kellene, mert ahhoz, hogy ez a megoldás működjön, 50-szer annyi ilyen kellene a világba, mint most van.

- Vagy egész „egyszerűen” kontrollálni kell a világ népességét! A kutatók szerint ha sikerülne elérni, hogy 2050-ben kevesebb mint 8,5 milliárd ember legyen a földön, akkor nagyjából rendben is volnánk a vízkészletekkel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra