Tényleg májkárosodást okoz az Esmya?

Az európai gyógyszerügyi hatóság (EMA) vizsgálatot rendelt el a Richter egyik zászlóshajójával, az Esmyával kapcsolatban.

670 ezer nőt kezeltek mindeddig ezzel a nőgyógyászati készítménnyel

Vizsgálatot rendeltek el az Esmyával kapcsolatban , miután a hírek szerint négy, a készítménnyel kezelt betegnél is akut májgyulladást fedeztek fel, hármuknál májátültetésre volt szükség.

Úgy tudni, a készítményből idén 80-85 millió euró bevétele származik a társaságnak.

A Richter megerősítette az ESMYA vizsgálatának tényét
A Richter megerősítette az ESMYA vizsgálatának tényét

Megerősítették, hogy zajlik a vizsgálat

A Világgazdaság korábban úgy tájékoztatott, hogy a Richtertől még nem érkezett hivatalos tájékoztatás az ügyben, de előrebocsátották, hogy a gyógyszergyár hamarosan megerősíti a hírt. Szerintük ugyan a betegségek kialakulásában más körülményeknek is szerepe lehetett.

Időközben a Richter közben megerősítette a vizsgálat tényét. Mint fogalmaztak, a legnagyobb mértékben együttműködnek a hatóságokkal. A társaság elismeri, hogy valóban 4 esetet jelentettek, ebből 3 májátültetéssel végződött, de a Richter véleménye szerint egyéb tényezők is közrejátszhattak.

Így például más gyógyszerek egyidejű használata, vírusfertőzés vagy a máj egyéb okból történt megbetegedése . Az Equilor szerint egyelőre a Richter sem tudja, hogy a vizsgálat eredményeképpen worst case scenarióban felfüggeszthetik-e a gyógyszert. Kiss Mónika, az Equilor vezetőelemzője heves tőzsdei reakcióra számít, annak ellenére, hogy csak most indult meg a vizsgálat - írja a lap, melynek teljes cikke a témában itt érhető el .

Milyen típusú gyógyszer az Esmya és milyen betegségek esetén alkalmazható? Az Esmya hatóanyaga az uliprisztál-acetát, mely szájon át alkalmazható a méhfibrómák (gyakori nevén myomák), amelyek az uterus (méh) jóindulatú daganatai, mérsékelt-súlyos tüneteinek kezelésére. Olyan, menopauza előtt álló felnőtt (18 év feletti) nőknél alkalmazható, akiknél a méhfibróma műtéti megoldása szükséges. Néhány nő esetén a méhfibróma jelentős menstruációs vérzést, medencetáji fájdalmat (hasfájást) okozhat, és más szerveket is nyomhat. Ez a gyógyszer a progeszteron, a szervezetben természetesen jelenlévő hormon aktivitását módosítja. Legfeljebb 3 hónapig alkalmazható folyamatosan (ezt a 3 hónapos kezelést egy alkalommal meg lehet ismételni) a fibrómák méretének csökkentésére, a vérzés megszűntetésére vagy csökkentésére, valamint a vörösvértest szám növelésére a műtét előtt. A gyógyszer betegtájékoztatóját ide kattintva érheti el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra