Péntekig lesz ingyen az oltás

Már csak a hét végéig lehet igényelni a méhnyakrák elleni vakcinát a 7. osztályos lányok számára. Az emlőrák után ez a daganattípus a női szervezet második leggyakoribb rosszindulatú daganata, ezért fontos a védekezés.

Péntekig, december 16-áig igényelhető térítésmentesen a méhnyakrák elleni vakcina azon lányoknak a számára, akik az általános iskola 7. osztályába járnak - mondta Szentes Tamás országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornának hétfőn.

A méhnyakrák "0" stádiumban való felismerése tökéletes gyógyulást eredményezhet, de csak rákszűrő vizsgálattal fedezhető fel. Ezért minden felnőtt, nemileg aktív nőnél indokolt a rákszűrés legalább 2-3 évente egy alkalommal, ha az orvos javasolja, ennél jóval gyakrabban is. A betegségről többet is megtudhat az alábbi cikkünkből!

Oltottságban dobogós Magyarország

Magyarország a harmadik Európában az oltottság szempontjából Portugália és az Egyesült Királyság után, az elmúlt években az érintetteknek mintegy 75 százaléka igényelte a védőoltást , idén ez az arány várhatóan magasabb lesz. Önként vállalt oltásról van szó, amelyhez szülői beleegyezés szükséges, ezért az oltás úgy igényelhető, hogy a szülők visszaküldik a beadhatóságról szóló nyilatkozatot. Évente több mint 1000 méhnyakrákos daganat igazolódik és évente mintegy 400-an vesztik életüket miatta - mutatott rá a tisztifőorvos, aki szerint ennél is többre tehető azoknak a száma, akik emiatt elvesztik termékenységüket.

Magyarország a harmadik Európában az oltottság szempontjából
Magyarország a harmadik Európában az oltottság szempontjából

Szentes Tamás a műsorban arról is beszélt, hogy a múlt héten agyhártyagyulladásban elhunyt gimnazista környezetét felmérték, és mintegy 50 embert részesítettek antibiotikumos védelemben. A hétvégén felmerült, hogy ennek ellenére kialakult a betegség valakinél, de ez nem igazolódott, így elmondható, hogy sikerült a diák környezetét megvédeni - közölte.

Évente másfél ezer magyar beteg

A méhnyakrák az emlőrák után a női szervezet második leggyakoribb rosszindulatú daganata. Az esetek döntő többsége nemileg aktív korban alakul ki. A világon évente 500 000 új eset fordul elő. Magyarországon évente mintegy 1500 új beteggel kell számolni, az újszülött leánygyermekek 2,3 százaléka számíthat arra, hogy élete folyamán méhnyakrákos lesz.

A betegség sokáig tünetmentes, leggyakrabban rákszűrő vizsgálatnál ismerik fel. A daganat kialakulását jelzi a rendszertelen vérezgetés, a sárgás és kellemetlen szagú hüvelyi folyás, illetve az alhasi fájdalom. Fontos, hogy a betegséget korai stádiumban diagnosztizálják, ehhez azonban elengedhetetlen a rendszeres szűrés .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra