Orvosi tanácsok kánikulában

A szokásosnál mintegy 10-15 százalékkal több riasztást kapnak a mentők a hőség alatt - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Nem csoda, ha az orvosok ilyen időben fokozott figyelmet kérnek, s azt különösen, hogy a nagy megterhelést nehezebben viselő idős embertársainkra jobban figyeljünk.

Győrfi Pál, a mentők szóvivője is kiemelte, hogy a hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, a kisgyermekeket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van. A szakember szerint az ájulásos rosszullét esetén legjobb, ha hűvös, árnyékos helyen fektetik le a segítségre szorulót, mivel így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.

idős
A kánikulában a folyadékpótlás az idősek és a gyerekek számára különösen fontos

A hőség elleni védekezésben oda kell figyelni (kiemelten a gyermekek, idősek, betegek esetében) a megfelelő folyadékpótlásra , ajánlott a könnyű, szellős ruházat, de az is fontos, hogy az ember fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés, egyrészt az erős UV sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt.

Szabó János háziorvos (akit 2014-ben az alapellátásban az Év orvosának választottak) a Népszavának elmondta, hogy azt tanácsolja pácienseinek, ezekben a napokban ne intézzenek halasztható ügyeket, ha nem muszáj, ne járjanak hivatalokba, postára, bevásárolni, még azok is csak hajnali 5-től 8-9 óráig és este 6 óra után menjenek ki a szabadba, akik családi házban élnek és az udvaron árnyékot találnak.

A nyaraló családok vagy diákokat táboroztató pedagógusok figyelmét arra hívja fel, hogy semmiképpen ne engedjék a gyerekeket a legmelegebb órákban a napra, mert az ember bőre nem felejt. Ha most leég, lehet, hogy csak évtizedek múlva okoz komoly gondot, de a tapasztalatok szerint egyre fiatalabb korban jelennek meg a rosszindulatú bőrdaganatok . A vízparton vagy strandon nyaralók nehezebben mondanak le a hűsítő csobbanásról, de ők is azonnal kenjék be magukat és családtagjaikat magas faktorszámú naptejjel, ha kijönnek a vízből és ezt tegyék meg minden alkalommal, ne csak reggel.

A folyadékbevitelre ilyen extrém kánikulában minden korosztálynak fokozottan kell vigyázni, de az idősekre, esetleg demenciában szenvedőkre kiemelten kell figyelni, mert nekik nincs szomjúságérzetük, ezért hajlamosak megfeledkezni a folyadék pótlásáról. Érdemes kimérni számukra 2,5-3 liter nem cukros és lehetőleg nem szénsavas folyadékot, amit egy nap alatt meg kell inniuk. Ugyanez a helyzet a csecsemőkkel, akik szintén könnyen kiszáradhatnak.

Indiában mindenki ismeri, hogy melyik növényeknek van hűtő és fűtő hatása a szervezetre. Ez az indiai konyha alapja. Úgy néz ki, eljött az ideje eltanulni nekünk is az indiaiaktól ezt a hasznos tudományt. Részletek!

Ha azt látjuk, hogy idős vagy fiatalabb szeretteink a megszokottnál bágyadtabbak, aluszékonyabbak, akkor először a folyadékhiányra gondoljunk és erőltessük, hogy igyanak meg 20 percenként 1-2 deci vizet. Ha ennek ellenére nem múlnak a szokatlan tünetek, akkor érdemes értesíteni a háziorvost, aki szükség esetén mentőt hív, ha a páciens állapota ezt megkívánja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra