Ön hívott már az idén mentőt? Ezeket tartsa be, hogy ne is legyen rá szükség

A mentők 24 óra alatt ötven embert szállítottak kórházba kihűlés, fagyás tüneteivel - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerdán az MTI-vel. Mint mondta, egy nap alatt országszerte mintegy 2800 riasztásuk volt. A kihűléses esetek mellett tíz helyszínre szén-monoxid-mérgezés miatt kellett kivonulniuk. Két ember olyan súlyos mérgezést szenvedett, hogy életüket már nem tudták megmenteni. A jeges, csúszós utak miatt gyakoriak a közúti balesetek, valamint a ficammal, töréssel járó esetek.

A mentők továbbra is teljes készültségben vannak, országszerte 743 mentőegység személyzete, mintegy 1700 mentődolgozó vesz részt az ellátásban, munkájukat 60 terepjáró mentőgépkocsi és mentőhelikopterek segítik - tette hozzá a szóvivő. A kemény télnek már több mint 400 halálos áldozata van Európában, a hideg kedden főleg a kontinens keleti felén szedett áldozatokat.

Mit kell tennünk, hogy ne belőlünk legyen a következő áldozat?

A kihűlés megelőzésére

- A megfelelő, réteges öltözék nemcsak a fagyási sérülések, hanem a kihűlés veszélyét is csökkenti.

- Ha már azt érezzük, hogy végtagjaink áthűltek, mozogjunk!

- A nedves ruhákat minél előbb váltsuk át!

- Ügyeljünk fokozottan fejünk és a gyermekek védelmére téli sportok vagy egyszerű séták alkalmával is.

- Az alkohol és a kábítószerek fokozzák a fagyási sérülések és a kihűlés kockázatát, ne egy-egy pohárka alkohollal igyekezzünk legyőzni a hideget! (erről az ÁNTSZ is készített videót, ami ide kattintva érhető el).

- Hosszabb autóút előtt tegyünk be pokrócot, izolációs fóliát, meleg italt a gépjárművünkbe!

Alattomos halál: a szén-monoxid-mérgezés

- Mindig szakértővel szereltessük be és tartassuk karban a gázzal működő berendezéseket!

- Szereljünk fel szénmonoxid-érzékelőket házunk minden szintjén, különösen a hálószobák közelében.

- Soha ne hagyjuk járni az autó motorját az üres garázsban.

- Ne használjunk hordozható, láng nélküli melegítő berendezéseket a lakáson belül.

- Bizonyosodjunk meg róla, hogy a kályha csöve tüzeléskor szabadon legyen.

- Kéményünket ellenőriztessük és tisztíttassuk rendszeresen!

Óvatosan odakint: a ficamok, törések elkerülése

- Lábbeliből válasszunk olyat, ami csúszásmentes talpfelülettel rendelkezik, kerüljük a magassarkú cipőket!

- Ha tehetjük, ne a kezünkben cipeljük táskánkat, bármilyen holminkat, hátizsákban inkább, hogy karunk megmaradjon a kapaszkodáshoz!

- Ha tehetjük, felszórt, eltakarított járdán, úton közlekedjünk.

- Járjunk lassan, óvatos léptekkel, kezünket ne dugjuk zsebre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra