Olcsóbban taxizhatnának a fogyatékkal élők

Kilométerenként 180 forintért, vagyis mintegy harminc százalékkal olcsóbban szállítaná a Budapest Taxi fogyatékkal élő utasait. Szemben a ma 280 forintban meghatározott hatósági árral.

Ezzel a kezdeményezéssel keresték meg a fővárosi önkormányzatot, miután közel 10 civil szervezettel egyeztettek ötletükről. Oravecz Nándor, a társaság ügyvezetője olyan problémára szeretett volna választ adni, amellyel a mindennapokban találkoznak. "Nem a homokba kell dugni a fejünket, hanem megoldani a valós igényt, hogy a fogyatékkal élőknek is szükségük van arra, hogy kiszakadjanak a négy fal közül, ami sokszor megoldhatatlan feladat. Nagyon sokan nem azért nem mozdulnak ki otthonról a kötelező vagy hivatalos utazásokon kívül, mert nem szeretnének, hanem mert egyszerűen nem tudnak " - mondta.

Budapesten olcsóbban taxiztatnák a fogyatékkal élőket
Budapesten olcsóbban taxiztatnák a fogyatékkal élőket

"Ugyan a buszok egy része már akadálymentesített, sok viszont nem, és az út során sem mindig lehetnek biztonságban, mert kerekes székük nem rögzíthető. És akkor még nem beszéltünk a más fogyatékkal élőkről, az epilepsziás gyerekekről , értelmi sérültekről , akikkel szemben a társadalom, vagy ha úgy tetszik, az utazóközönség egyáltalán nem toleráns. Társaságunk azt gondolta, nekik is meg kell adni a lehetőségét a teljesebb élethez."

"Mi most azt kezdeményeztük, hogy mérsékeltebb áron utazhassanak a rászorulók, mert igenis nekik is meg kell adni a lehetőségét annak, hogy megnyíljon számukra a világ. És persze könnyebben el is jussanak azokra a helyekre, ahol feltétlenül meg kell jelenniük, legyen az egy orvosi ellátás, ügyintézés, vagy akár csak egy szabadidős program" - folytatja az ügyvezető, aki szerint náluk már most is több kolléga ingyen szállítja őket, látva nehéz helyzetüket.

Fogyatékosokat lát el a fogászati centrum Eddig hozzávetőleg hétszáz, túlnyomórészt középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékkal élő pácienst láttak el a másfél éve létrehozott speciális fogászati centrumban, a Semmelweis Egyetem Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján. A témáról itt írtunk korábban .

Nem lehet, hogy a közlekedés legyen akadály

"Látnunk kell, hogy a társadalom nehezen elfogadó, de ebben segíthet akár egy ilyen kezdeményezés is. Nálunk van olyan kolléga, aki egyszerűen kikapcsolja a taxiórát, ha olyan utasa van, aki fogyatékkal él, mert legalább ennyivel segíteni szeretné a beilleszkedését, vagy egyszerűen, hogy könnyebbé tegye az életét. Érzékenyítő tréninget is tartunk, amely nem kötelező, mégis fontos, hogy a kollégák tudják kezelni az ilyen helyzeteket, hogy, mondjuk, ne essenek pánikba egy epilepsziás betegtől , ennek ugyanis kísérője lehet a hányás. Ha ezzel tisztában vagyunk, fel is tudunk rá készülni" - tette még hozzá Oravecz Nándor, aki szerint egyébként sokan amiatt ódzkodnak a kedvezmény bevezetésétől, hogy majd visszaélésre ad lehetőséget, jóllehet, a társaság szerint ennél követhetőbb és biztosabb módja nincs annak, hogy pontosan tudják, valóban a rászoruló veszi-e igénybe.

A társaság egyébként egy másik tervvel is igyekszik segíteni, elsősorban mozgássérülteknek : elképzeléseik szerint hamarosan lesz olyan autójuk, amelyben saját székükben utazhatnak majd a kerekes székesek. "Nyilván meg kell oldani, hogy ne legyen nem egyszer iszonyú fizikai teher, hogy a mozgássérültet átemeljék székéből az autóülésbe. Nem gondolom, hogy elfogadható, amikor, mondjuk, egy törékeny feleség már térdelve próbálja átemelni a férjét a kocsiba. Egy ilyen ülés beszerelése milliós költség, mégis úgy gondoljuk, hogy ahogy Európa más városaiban, úgy nálunk is része kell, hogy legyen a taxiszolgáltatásnak" - mondta még az ügyvezető.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra