Népszabadság Online • Budapest (2)

Ez év első fél évében valamivel kevesebb közúti baleset történt a főváros útjain, mint tavaly az első hat hónapban. A halálos áldozatok száma azonban növekedett, így a mérleg a szakemberek szerint nem túl kedvező. A balesetek okozói, valamint az okok és a körülmények szinte mindig ugyanazok.

Ha egy huszonéves férfi délután a Váci út angyalföldi szakaszán autózik, ráadásul a megengedett sebességnél gyorsabban, nagy az esélye arra, hogy így vagy úgy - sérültként vagy okozóként -, de bekerüljön a rendőrségi statisztikákba. Balesetek ugyanis leggyakrabban a gyorshajtás miatt következnek be a dél és este hat óra közötti időszakban. Amíg hajnalban négy és reggel hét óra között 86, addig e kritikus időszakban 489 esetben kellett helyszínelniük a rendőröknek halálos vagy személyi sérüléssel végződő baleseteknél. Viszont az éjszakai órák sem túl biztonságosak, hiszen amíg tavaly az elmúlt fél évben este tíz és hajnali négy óra között alig több mint százhúsz baleset történt, addig az idén már 170, vagyis ez az egyetlen napszak, amelyben jelentősen, csaknem harmadával nőtt a balesetek száma.

Az elmúlt év első hat hónapjában 1841, személyi sérüléssel vagy halállal végződő baleset történt a fővárosban. E szám alig több mint egy százalékkal csökkent egy évvel később, hiszen az idén a hasonló időszakban 1822 történt. Csakhogy tavaly harminc közúti esemény végződött tragédiával Budapest útjain, amelyben 32 ember vesztette életét. Az idén hat hónap alatt már 37 halálos baleset 37 áldozatot követelt, és ez majdnem 16 százalékos emelkedést jelent.

Csökkent viszont a súlyos sérüléssel végződő balesetek száma, hiszen tavaly az év első felében 517 esetben 547-en sérültek meg, míg az idén 453 alkalommal 481 esetben szorultak komolyabb ellátásra a sérültek.

Az összbaleseti statisztika tavalyinál kedvezőbb képe elsősorban a kevesebb súlyos sérüléses baleseteknek tudható be, hiszen a könnyű sérüléssel végződők száma csaknem 3 százalékkal emelkedett. Tavaly 1294 esetben úszták meg olcsón a bajt a sofőrök és utasaik, míg az idén 1332 alkalommal történt könnyebb baleset, amelynek során 1686 személy szenvedett nyolc napon belül gyógyuló sérülést. Tavaly egyébként 1730 személyt elegendő volt kisebb elsősegélyben részesíteni.

A legtöbb balesetet még mindig az elsőbbségadás elmulasztása okozza, amelyből az idén több volt, mint tavaly, csakúgy, mint gyorshajtásból. A kanyarodás szabályainak megszegése valamennyire csökkent, de még mindig ez a második leggyakoribb baleseti ok.

A vétkesek között élen járnak a személygépkocsi-vezetők. Tavaly 1179-en, az idén pedig 1180-an, azaz eggyel többen voltak felelősek a baleset bekövetkezéséért. Valamivel kevesebb volt idén a vétkes teherautó-sofőr, viszont motorosok csaknem 20 százalékkal több esetben okoztak balesetet, hiszen tavaly az első fél évben 58, az idén pedig már 76 esetben okozott balesetet motorbiciklista.

Zuglóban (161), Újbudán (157), Angyalföldön (124), Óbudán és Békásmegyeren (122), valamint Kőbányán (121) történt a legtöbb személyi sérüléssel járó baleset, míg a II. kerületben, ahol tavaly ugyancsak száz fölött (105) volt, az idén jelentősen csökkent az esetszám (81). A legbiztonságosabb kerület az idén is az I., a VI. és a XXII. volt, ahol a balesetszám nem érte el az ötvenet. A legveszélyesebb a Váci út angyalföldi szakasza, Óbudán a Szentendrei út és Újpesten az Árpád út.

Budapest balesetveszélyes főútvonalai

(Személyi sérüléssel járó esetek száma az elmúlt fél évben)

XII.,

Váci út

52

III.,

Szentendrei út

45

IV.,

Árpád út

37

XVII.,

Pesti út

35

III.,

Bécsi út

35

XIV.,

Hungária krt.

35

IX.,

Soroksári út

31

IX.,

Üllői út

31

IV.,

Váci út

27

X.,

Gyömrői út

20

XI.,

Fehérvári út

17

IX.,

Könyves Kálmán krt.

17

X.,

Keresztúri út

17

VIII.,

Kőbányai út

15

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra