Mikor van szükségünk tetanuszoltásra?

A tetanusz, vagyis a merevgörcs ritka, de igen súlyos betegség, melyet egy baktérium okoz. Habár napjainkban tetanusz elleni védőoltást rutinszerűen megkapják a kisbabák, előfordulhat, hogy emlékeztető oltásra van szükség.

A merevgörcs, vagyis a tetanusz egy viszonylag ritka, de súlyos betegség, melyet egy Clostridium tetani nevű baktérium okoz. Ez a baktérium olyan toxinokat termel, melyek az idegeket támadják meg, és nagyon izomgörcsöket okozhat, többek között a hasban, a nyakban és a végtagokban, de az állkapocsban is.

A tetanuszfertőzés jelei

A állkapocs görcse odáig fajulhat, hogy a beteg képtelen kinyitni a száját - ez a tetanuszfertőzés egyik legfőbb ismertetőjegye. A tetanusz igen veszélyes betegség, mely az esetek 30 százalékában halálos, és évente mintegy 59 ezer áldozatot követel, főleg a fejlődő országokban, Afrikában és Ázsiában.

A tetanusz elleni védőoltást az 1920-as években fejlesztették ki, és a II. világháború után a gyermekek nagy része rutinszerűen meg is kapta ezt. A tetanusz elleni oltást általában két másik anyaggal együtt adják be, azok a diftéria és a pertussis ellen védenek. Azonban időnként szükség lehet úgynevezett emlékeztető oltásokra is.

Mi a tetanusz tünete? Hogyan kezelhető?

Hogyan fertőződhetünk meg?

A tetanusz nem terjed emberről emberre. A tetanuszt okozó baktériumok általában szennyezett földben, homokban, porban, állati ürülékben találhatóak meg, de nagyon gyakran hozzák összefüggésbe a betegséget a rozsdával (természetesen, nem a rozsda maga okozza a betegséget, hanem a rozsda megnöveli az érintett tárgy felületét, és azon könnyebben megtelepednek a baktériumok).

A tetanuszoltást érdemes öt-tízévente megismételni
A tetanuszoltást érdemes öt-tízévente megismételni

A szennyezett tárgyról általában valamilyen sérülésen, szúrt vagy vágott seben keresztül kerülhet a véráramba a tetanusz, de előfordulhat, hogy állati harapáson, fertőzött injekciós tűn vagy égési sérülés következtében fertőződik meg a beteg. A tetanusz első tünetei a fertőződést követően nagyjából nyolc nappal jelentkeznek.

A tetanusszal való fertőződés bekövetkezhet például úgy, hogy belelépünk egy rozsdás szögbe vagy megsértjük a kezünket egy régi vaskerítésen. Ezt a legtöbb esetben mindenképpen érdemes megmutatni orvosnak, aki megfelelő módon kitisztítja a sebet, és így megelőzhetővé válik a felülfertőződés.

Meddig véd az oltás?

A védőoltás hatására a szervezetünkben kialakuló antitoxinok mennyisége idővel csökken, ezért a felnőtteknek már nincs olyan erős védelmük a baktériummal szemben, így érdemes öt-tíz évente úgynevezett emlékeztető oltást kérni. Erre elsősorban akkor van szükség, ha esély van arra, hogy megfertőződtünk a baktériummal - vagyis szennyezett eszközzel vágtuk vagy szúrtuk meg magunkat, például beleléptünk valamibe. Ezek a típusú sérülések, a szennyezett eszközökkel való kontaktus különösen gyakori lehet a mezőgazdaságban dolgozóknál és azoknál, akik állatokkal foglalkoznak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra