Mikor halott a halott? (2)

Mikor beszélhetünk a halál beálltáról, mikor mondhatunk le egy sérültről, meddig szükséges újraéleszteni? Ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni.

A halál "típusai" Szigorú megközelítésben a halál beálltát csak orvos mondhatja ki, így az elsősegélynyújtónak néhány kivételtől eltekintve mindig meg kell tennie mindent, legyen szó betegellátásról vagy újraélesztésről.

Elsősegélynyújtási szempontból is meg kell különböztetni a biológiai és a klinikai halált. A biológiai halálról akkor beszélünk, amikor a sérült újraélesztésére már semmi esély nincs.

Laikus elsősegélynyújtó biológiai halottnak az alábbi esetekben tekintheti a sérültet:

  1. A fej és a törzs különvált;
  2. A törzs deréktájt, a medence felett kettévált;
  3. A betegen biztos haláljelek, mint hullafoltok, hullamerevség figyelhető meg.

Klinikai halottról beszélünk, ha az életfunkciók feltehetően rövid idővel, percekkel ezelőtt szűntek meg, a betegnek nincs keringése. A köztudatban is megjelent és elterjedt, miszerint kb. 5 perc az az időtartam, melyet az oxigén hiányára érzékeny szövetek, különösképpen az agyszövet feltehetően lényeges károsodás nélkül elvisel. Ez nem egy merev határvonal, de azt jelzi, hogy mindössze néhány perc elteltével az újraélesztés sikere, tehát az életfunkciók visszatérésének esélye igen gyorsan csökken.

Klinikai halál esetén az újraélesztést mielőbb meg kell kezdeni, és egészen a mentők kiérkezéséig folytatni kell. Amennyiben megkezdte pl. a laikus segélynyújtó a beavatkozást, attól a pillanattól ismét kerül oxigén a szervezetbe, esélyt adva a sikerre. A klinikai halál tehát a beavatkozás előtti időszakra értendő.

Az életfunkciók ellenőrzése

Furcsának tűnhet, de a betegvizsgálati protokoll az újraélesztési protokollhoz hasonlóan időről időre változik. Részben szakmai (statisztikai), részben egyszerűsítési és hatékonysági okokból. Míg korábban a klinikai halál "diagnosztizálásához" a légzést és a keringést is vizsgálni kellett, a legújabb ajánlások szerint a nem légző beteget klinikai halottnak tekintjük, mivel az esetek döntő többségében a légzéshiányt szívmegállás is kíséri.

Az eszméletlenség, ha a beteg nem reagál a külvilág ingereire, azt jelenti, hogy biztosan baj van, tehát hívjunk a beteghez segítséget. Az eszméletlen betegről rátekintésre nem állapítható meg, hogy él-e, ezt külön meg kell vizsgálnunk.

A légzés vizsgálatát kell elvégeznünk, melynek ellenőrzése az alábbiak szerint történik:

  1. (Korábban előírás volt a légúti akadály keresése a sérült szájának megtekintésével, ma ezt már időveszteség és a pontatlan vizsgálatok nagy gyakorisága miatt nem támogatják, de elvégzése nem hiba!)
  2. Hátraszegjük a sérült fejét homlokánál és állánál tartva.
  3. Arca fölé hajolunk, és az ún. hármas érzékeléssel vizsgáljuk - fülünk az orra előtt halljuk és érezzük a levegő áramlását, szemünkkel figyeljük a mellkas mozgását.
  4. A vizsgálatot kb. 10 másodpercig végezzük, ha nem tapasztalunk légzőmozgást azonnal kezdjük meg az újraélesztést! Amennyiben még nem hívtunk segítséget azt az újraélesztés megkezdése előtt tegyük meg.

A keringés ellenőrzését a legutóbbi időkben is a nyaki ütőér tapintásával vizsgálták, a módszer megbízhatósága azonban a szakemberek körében is igen megkérdőjelezhető. Ezért laikusok esetében a keringés ún. indirekt jeleit keressük. Ilyennek tekinthető, ha a beteg bármely mozgást végez, pl. mozog, köhög, nyel, lélegzik. Mindezek ellenére nem tilos a nyaki ütőér tapintása, ha ehhez gyakorlattal rendelkezünk, azonban egy esetleges újraélesztésnél időveszteséget jelenthet. Nyaki ütőér tapintása az alábbiak szerint történik:

  1. 2-3 ujjunkat (mutató, középső, gyűrűs) a gégére helyezzük (ádámcsutka), majd a fejbiccentő izom irányába csúsztatjuk.
  2. A fejbiccentő izom előtti árokban, azaz a gége és a fejbiccentő izom közt található a nyaki artéria (artéria carotis).
  3. Ujjainkkal finom nyomást gyakorlunk az artériára, és meglévő keringés esetén érezzük a pulzust.

Hangsúlyozzuk, hogy a keringés vizsgálata a legújabb protokollok szerint nem tartozik a kötelezően elvégzendő vizsgálatok közé!

Mit tegyünk a klinikai halottal? Fontos tehát a súlyos állapot felismerése. Amennyiben eszméletlenséget észlelünk, hívjunk segítséget, hiszen minden bizonnyal nem elsősegélynyújtói feladat a teljes ellátás, csak annak megkezdése. Amennyiben vizsgálatunkkal azt állapítottuk meg, hogy légzése sincs, el kell kezdeni az újraélesztést. Újraélesztést azonban csak úgy kezdeményezzünk, ha előtte mindenképpen segítséget kértünk a környezetünkből, vagy értesítettük a mentőket. Az újraélesztés menetének leírását egy következő cikk részletezi. Amennyiben lehetőségünkre áll, használjuk a félautomata defibrillátort. Fontos annak hangsúlyozása, hogy a defibrillátor használata feltételezi az újraélesztés ismeretét is.

Mit tesznek a kiérkező mentők? A betegek ellátása számtalan körülménytől függ. Az alábbi ellátások csak nagy általánosságban igazak, ezektől jelentős mértékben eltérő ellátás is indokolt lehet.

Amint látjuk, rövid idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a klinikai halál visszafordítható legyen. A világon mindenütt fontos szerepe van a helyszínen lévő laikusoknak, akik rendelkeznek újraélesztési ismeretekkel. Az általuk megkezdett alapszintű újraélesztést folytatják a kiérkező mentők, akik már ún. emelt szintű újraélesztést tudnak alkalmazni. Ennek során lehetőségre áll EKG, defibrillátor használata, gyógyszerek alkalmazása, valamint a légutak eszközzel történő biztosítása. Szakmai elvek szerint abbahagyható az újraélesztés, ha legalább fél órán át megfelelően végeztük, és az nem vezetett eredményre.

A halál megállapítását a mentők EKG segítségével végzik. Fontos információ a halál bekövetkezésének kimondásához az eltelt idő, a halál oka, illetve a környezet által ismert információ. Ilyenek lehetnek például a beteg ismert panaszai, kezelt betegségei stb.. Magyarországon a halál beálltát orvosnak kell dokumentálnia, illetve a szükséges igazolásokat kiadnia. Ezt lakáson, közterületen a háziorvos vagy az ügyeletes orvos végzi el. Közterületen történt halálesetnél rendőrségi intézkedés is szükséges.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra