Miért törnek ránk rohamok?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Mindenki ismeri a jelenséget: rövid idő alatt nagy mennyiséget enni, inni, rengeteg pénzt elkölteni felesleges dolgokra, majd ülni a romok felett és azon gondolkodni, hogyan voltunk képesek ennyire elveszíteni az önuralmunkat.

A pszichológusok szerint minden rohamokban jelentkező tevékenység mögött - legyen szó evésről, ivásról, vásárlásról, vagy egyéb dolgokról - nagyon hasonló okok húzódhatnak meg: negatív érzelmek, amelyekkel először csak ilyen irraciomális módon tudunk megbirkózni. Ez időnként minden embernél előfordulhat, de maga a rohamszerű cselekedet válik nagyobb problémává, mint az az érzés, amit szeretnénk elfelejteni a segítségével.
A vásárlási mánia, a bulimia, sőt az ivás hátterében gyakran ugyanazok az érzelmek és jellemzők munkálkodnak: szégyen, kilátástalanság, titkolózás, társadalmi elszigetelődés. Amennyiben valaki ezeket a rohamokat szeretné eltitkolni, vagy a rohamok miatt háttérbe szorulnak a mindennapi tevékenységei (például elkésik az iskolából a falás miatt, vagy nem tudja határidőre elvégezni a feladatait, mert munka helyett elmegy vásárolgatni), akkor már jóval súlyosabb gondokkal kell szembenézni.

Mi a játékfüggőség?

A kényszeres, az egész életmódot átalakító, kontrollvesztett játékot űzők szenvednek játékfüggőség szindrómájában. Ez a függőségek között a viselkedési addikciók körébe tartozik. Ilyenkor a "külvilág megszűnik" a játékos számára. Ez problémáinak "látszólagos" megszűnését is jelenti, vagyis a játék akár valamilyen frusztrációra, sokkra, traumára adott válasz is lehet. Egyfajta menekülést jelenthet a valóság elől. Tudjon meg többet, kattintson!

A rohamszerűen jelentkező cselekedetek oka gyakran a stressz, a szorongás, a depresszió. A vásárlás, csokifalás vagy iszogatás ugyanis rövid időre feledteti a negatív érzelmeket, amelyek ezekkel a kórképekkel függenek össze: az alacsony önértékelést, az önuralom hiányát, a testképzavarokat. A rohamok után jelentkező bűntudat aztán még mélyebbre taszíthatja az illetőt a depresszióba, az önmarcangolásba, melynek "legjobb" ellenszere nem lehet más, mint egy kis vásárolgatás vagy öt tábla csokoládé elfogyasztása...

Miért esnek mégis olyan jól ezek a rohamszerű tevékenységek, ha jól tudjuk, hogy utána rosszabbul fogjuk érezni magunkat? A agyunk, elsősorban a dopamin nevű vegyület a felelős ezért, melynek a kiválasztása során jó érzések öntenek el minket. Ez egy idő után szinte függőséggé válhat: valójában nem is a tevékenységre magára vágyunk, hanem az azzal összefüggő, kellemes hatású biokémiai reakciókra. A stressz és a szorongás ráadásul hajlamosít arra, hogy kevésbé mérlegeljük a tetteink következményeit, és inkább olyan cselekvésekre késztet minket, melyek azonnali, gyors "jutalmat" ígérnek.

A függőségek depresszióhoz vezethetnek

A függőségek depresszióhoz vezethetnek


Mit tehetünk a rohamszerű viselkedések ellen? Ez nyilván attól is függ, milyen súlyosságú a probléma. Ha valódi függőségről van szó (tehát a "mániánk" már az életünk több területe felett átvette a hatalmat, elhanyagoljuk miatta a munkánkat, kötelezettségeinket vagy kapcsolatainkat, állandó titkolózásra vagy hazudozásra kényszerülünk, esetleg egyre nagyobb adósságokba hajszoljuk bele magunkat stb.), akkor mindenképpen szakorvosi segítségre van szükségünk.

Ha viszont csak mi érezzük úgy, hogy amit teszünk, kezd kellemetlenné, kórossá válni, vagy tudjuk magunkról, hogy ha rossz passzban vagyunk, szívesen nyúlunk az édességekhez vagy megyünk el vásárolni, akkor először próbáljuk meg tisztázni magunkban, hogy milyen negatív érzelmekből keressük a kiutat. Az érzelmek feldolgozásához sokféle módszer létezik, a meditáción keresztül a naplóíráson át a baráti beszélgetésekig. Gyorssegélyként pedig álljunk meg egy pillanatra, mielőtt engedelmeskednénk a vágynak: kérdezzük meg magunktól, valóban szükséges-e az a cselekedet, melyet megtenni készülünk? Valóban segítségünkre van, jót teszünk vele a szervezetünknek?
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +20 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a reggeli párásság megszűnik, a köd is fokozatosan ritkul, de közben északnyugat felől megnövekszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag