Mentősök bére: kinek van mentő ötlete?

A minap az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) székháza előtt kisebb politikamentes tüntetés volt a mentődolgozók bérrendezése és a jobb munkahelyi körülmények megteremtése érdekében. Az érdekképviselők szerint elég volt a mellébeszélésből, konkrét lépések kellenek a mentők anyagi és erkölcsi megbecsüléséért. Az OMSZ vezetése úgy véli, éppen ezen vannak.

Amiben nincs vita, hogy a mentősök alulfizetettek, a munkakörülményeik pedig lehetnének jobbak is. De a kialakult számháborúban egyre kevésbé látszik az igazság.

A tüntetésen felszólalt Kusper Zsolt, a demonstrációt szervező Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének ( MOMSZ ) elnöke, és három pontos követeléscsomagot fogalmazott meg. Először is rendezzék az illetményeket, és a mentődolgozók kapjanak legalább akkora nettó bért, mint most a bruttójuk. Továbbá kapjanak végre tisztességes munkaruhát, végül a mentőszolgálat helyi vezetői ne basáskodjanak a beosztottaik felett, ne próbálják megfélemlíteni azokat, akik hangot adnak a nemtetszésüknek. Ugyanakkor elismerte, hogy az új főigazgató az első, aki partnerként tárgyalt velük.

mentők tüntetés
A jobb bérekért és az erkölcsi megbecsülésért demonstráltak - Fotó: 24.hu/Bielik István

A demonstrálók különösen nehezményezték, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán szakállamtitkár 293 ezer forintos átlagbérről beszélt, ami azt jelenti, hogy a mentősök egy része bizonyos szint felett igen jól keres, miközben a kivonuló állomány (amelybe 253 mentőállomáson 7800 mentős tartozik) ennél lényegesen kevesebbet visz haza, vannak, akik csak a garantált bérminimum szintjén keresnek. Kusper Zsolt szerint elengedhetetlen egy megfelelő életpályamodell bevezetése.

Dr. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója a HáziPatikának elmondta, pontosan látja, hogy mennyit keresnek a mentősök. A bajtársak minden pénzt megérdemelnek, hiszen életeket mentenek. Ha azt nézzük, hogy mi az, ami reálisan adható, mi az, amit elbír a gazdaság és mi az, ami a teljesítménnyel arányos, akkor sem kétséges, hogy a jelenleginél többet kell kapniuk a mentődolgozóknak, éppen ezért a béremelések meg is kezdődtek. Idén 35-37 milliárd forint, jövőre 39-40 milliárd forint költségvetési pénzzel gazdálkodnak, amelynek jelentős része bértömeg.

"Van egy koncepcionális ágazati béremelés, amely arra hivatott, hogy rendezze az egészségügyben dolgozók bérét. Ennek hatása már látszik" - szögezte le a főigazgató. Tavaly ugyanis volt egy átlagosan 26,5 százalékos ágazati béremelés. Ezután idén a főigazgató külön érvényesítette minden érintettnél a garantált bérminimum emelkedését. Idén jön még egy 12 százalékos ágazati béremelés, majd a teljes bértömegre (bérre, pótlékokra, túlóradíjakra stb.) vonatkozó 10 százalékos bővülés következik jövő januártól, amely csak és kizárólag a mentődolgozókra (méghozzá mindenkire, nem csak a kivonuló állományra) érvényes. "Ha a tavalyi év elejétől jövő év végéig nézzük a változásokat, a bérek átlagosan 67 százalékkal emelkednek, és az emelések 2019-ben is folytatódnak. Mi költségvetési szerv vagyunk, amely megkapja a neki elkülönített bértömeget, és azt fizetheti ki. A bértárgyalásokat a fenntartó EMMI -vel kell lefolytatni" - mondta a főigazgató.

Nem minden mentőegységen ül felsőfokú végzettségű szakember. Az orvos nélküli esetkocsin például egy sofőr és egy ápoló foglal helyet, míg a mentőtiszti esetkocsin egy főiskolát végzett mentőtiszt is jelen van. A rohamkocsikon egy oxiológusnak vagy intenzív terápiás szakorvosnak is tartózkodnia kell. Részletek!

A professzionális munkaruhák beszerzését is tervezik, ha meglesz rá a pénz. A tavaly ilyen célra fordítható 300 millió forintot egyszerűen nem költötte el az OMSZ, mert nem írták ki a közbeszerzést. Ezt az összeget - amely visszaszállt a költségvetésre - idén vissza akarják szerezni. Így az idei 300 millióval együtt a munkaruhára felhasználható forrás 600 millió forint lehet, amelyből már meg tudják oldani a beszerzést.

A munkakörülmények javításáról folyó egyeztetések, de különösen a bérviták várhatóan még eltartanak egy darabig. Hiszen az illetmények megemelésében az Emberi Erőforrások Minisztériuma az illetékes. A szakállamtitkár ugyanakkor azt nyilatkozta a Hír TV-nek, hogy nincs miért demonstrálni, hiszen a tavalyi, az idén őszi és a jövő évi béremelések összesen megfelelnek a korábbi ígéreteknek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra