Megelőzhető lenne az időskori csonttörés

Az elmúlt években csökkent a csontritkulásos (osteoporosis) törésen átesett betegek együttműködése, és ezen mindenképpen változtatni kell - szögezte le a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) főtitkára. Takács István szerint ez azért is sajnálatos, mert az ilyen típusú törések után - kezelés nélkül - ötször nagyobb eséllyel következik be a következő törés.

Magyarországon az elmúlt években az osteoporosis következtében kialakult csonttörések száma 88 ezerről 48 ezerre, ezen belül a csípőtáji törések száma 18-19 ezerről 10-11 ezerre mérséklődött.

A csontritkulás százezreket érint Magyarországon
A csontritkulás százezreket érint Magyarországon

S 2011-ig hazánk volt az első olyan ország, ahol a csonttörések számát az előző tíz évhez képest sikerült jelentősen csökkenteni. Azonban ez a folyamat megállt. Ennek okát pedig a betegek együttműködésének csökkenésében látják a szakemberek, holott a szakember-ellátottság, a gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelése megoldott.

Hazánkban minden tizedik embert érint a csontritkulás, de még a törést szenvedett betegek fele sincs tisztában az állapotával. Részletek!

Takács István egy felmérést ismertetve elmondta, hogy a csonttörésen átesett betegek 10-20 százaléka kap csak osteoporosis kezelést, a többiek nem is akarnak/akartak foglalkozni a betegségükkel. Az osteoporosis gyógyítható, jórészt megelőzhető betegség, és a csonttörés egyáltalán nem az élet velejárója - fogalmazott a főtitkár.

Magyarországon megközelítőleg egymillió embert érint a csontritkulás, 600 ezer nő és 300 ezer férfi érintett a betegségben, és közülük százezer ember már átesett egy vagy több csontritkulás miatt bekövetkezett törésen. A csípőtáji törést szenvedettek egyharmada egy év múlva belehal a szövődményekbe, a betegek fele pedig külső segítség vagy segédeszköz nélkül közlekedni nem tud.

Szekeres László, a MOOT elnöke ehhez hozzátette, hogy a csonttörést elszenvedő betegek fele sincs tisztában az állapotával, hiszen például a csigolyatörések 50-60 százaléka tünetmentes és csak a konkrét vizsgálatnál derül ki az elváltozás. A társaság célul tűzte ki azt is, hogy az osteoporosissal foglalkozó fiatal orvosok számát növeljék.

Hontvári Lívia, a MOOT-on belül működő fiatal orvosok klubjának vezetője azt mondta, a két év alatt kétszáz fiatal orvos (egyetemista, rezidens, fiatal szakorvos) csatlakozott a szervezethez. Célul tűzték ki, hogy minél nagyobb számban vonják be a szakma után érdeklődést mutató kollégákat a munkába.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra