Megállapodtak az ügyeletről a szegedi traumatológiai klinikán

Kövessen minket!

Szeged, 2007. szeptember 4. (MTI) - A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ vezetői és a traumatológiai klinika képviselői kedden megállapodtak az ügyeleti rendszer további zavartalan működtetésének feltételeiről - tájékoztatta Pál Attila professzor a központ elnöke az MTI-t.
A megállapodásnak megfelelően a traumatológiai klinikán az ügyelet az eddigi gyakorlat szerint, a biztonságos betegellátás követelményeinek megfelelően biztosított - áll a klinikai központ elnökének közleményében.
Szombaton reggel a szokásos négy helyett csak három orvos kezdte meg az ügyeletet a szegedi traumatológiai klinikán, mivel az orvosok jelentős részének elfogyott a kötelezhető túlóra kerete. A problémát az ügyeletek átcsoportosításával rövid idő alatt megoldották.
Szeptember 1-jére a klinikai orvosok jelentős részének elfogyott a kötelezhető túlóra kerete. Ezen felül, már csak önként vállalhatnak az orvosok túlmunkát, az ennek díjazásáról szóló megállapodás azonban nem született meg a dolgozók és a klinikai központ vezetése között - mondta szombaton a távirati irodának Török László egyetemi adjunktus, az orvosok képviselője.
Az egészségügyi átalakítások nyomán Makón és Hódmezővásárhelyen megszűnt a traumatológiai ügyelet, s míg korábban a klinika váltva fogadta a betegeket a szegedi városi kórházzal, most már csak keddenként és havonta egy hétvégén ügyeletes a kórház. Így csaknem kétszeresére nőtt a betegforgalom, miközben a túlórák díjazása az alapbér 110 százalékáról 70 százalékra csökkent és megszűnt a traumatológusoknak járó pótlék - közölte a szakorvos.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban hétfon délelőtt keleten több órára kisüt a nap, nyugaton megnövekszik a felhőzet és kisebb havazás lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag