Lyme-kórt okoz egy újonnan azonosított baktérium

A Lyme-kór nevű betegséget legtöbb esetben a Borrelia burgdorferi nevű baktérium okozza, mely a kullancsok csípésével kerülhet be a szervezetünkbe. Egy nemrég publikált kutatás azonban egy új baktériumot fedezett fel, mely szintén Lyme-kórt okozhat az emberekben.

A minnesotai Mayo Clinic szakemberei hat olyan emberben fedezték fel ezt a baktériumot, akik bár Lyme-kórosak voltak, a vizsgálatok során nem találták meg a B. burgdorferit. Az új baktériumot, melyet a klinika alapítója, dr. William Mayo után Borrelia mayonii-nek neveztek el, genetikai tesztek alapján a B. burgdorferi közeli rokonaként azonosították.

Az új baktérium nagyon hasonló tüneteket okoz, mint a „hagyományos” Lyme-kór, például lázat, fejfájást, kitüéseket, nyaki fájdalmat, valamint a fertőzés későbbi szakaszában ízületi gyulladásokat is. A B. mayonii azonban emellett émelygést, hányingert és hányást is okoz. A B. mayonii okozta Lyme-kórnál nem jelentkezik a jellegzetes, céltáblára emlékeztető, vörös színű, kör alakú kiütés.

Mindjárt itt a tavasz, de mielőtt elindulunk a szabadba, hogy élvezzük a jó időt, gondoljunk a kullancsok által terjesztett Lyme-kórra. Kattintson! Az új baktériumot olyan kullancsokban azonosították, melyeket két amerikai államban, Wisconsinban és Minnesotában gyűjtöttek be. Dr. Bobbi Pritt, a klinika parazitológiai laboratóriumának vezetője szerint azonban valószínű, hogy a baktérium sokkal elterjedtebb, ám annyira kevés egyedben található meg, hogy eddig elkerülte a tudósok figyelmét.

Van még egy baktérium, ami Lyme-kórt okoz

A szakemberek szerint az új baktérium igen közeli genetikai rokona a B. burgdorferinek, így az ellene való küzdelem is hasonlóan alakulhat, vagyis a B. burgdorferi ellen alkalmazott antibiotikumok a B. mayonii ellen is hatékonynak bizonyulnak.

A Lyme-kórt a Borrelia törzsbe tartozó baktériumok okozzák. Ebbe a törzsbe mintegy 40 baktérium tartozik, ezek közül 12-nek lehet köze a Lyme-betegséghez. Minden baktérium kullancsok csípésével jut a szervezetünkbe. Az, hogy mely mikroba okozza a betegséget, nagyban függ a kullancsok élőhelyétől, bizonyos baktériumok ugyanis bizonyos területekre jellemzőek. A mostani kutatásban vizsgált B. burgdorferi például Észak-Amerikában és Európa bizonyos területein található meg, míg Eurázsiában inkább a B. afzelii és a B. garinii a jellemző. A különböző kórokozók különböző tüneteket okozhatnak.

„A kutatási eredményeink rendkívül fontosak, hogy jobban megértsük a kullancsok által terjesztett betegségeket” – mondta dr. Jeannine Petersen, az amerikai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention – CDC) mikrobiológusa.

Forrás: The Lancet

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra