Koronavírus: egy ismert politikus is megfertőződött

Nadine Dorries brit egészségügyi államtitkár is megfertőződött az új típusú koronavírussal. A hírt a 62 éves politikusnő maga jelentette be kedden késő este, miután szervezetében kimutatták a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust. Közben az angol helyettes tisztifőorvos azt mondta, Nagy-Britanniában két héten belül tetőzhet a járvány.

Dorries, aki a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi képviselője, a hatósági útmutatásnak megfelelően elkülönítette magát környezetétől, és otthonában lábadozik. Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England) a koronavírus-fertőzések azonosítása után szokásos eljárás alapján megkezdte azoknak a felkutatását, akikkel az elmúlt napokban kapcsolatba került, és minisztériumi kollégái, valamint parlamenti irodájának stábja is követi az útmutatásokat a teendőkről.

A koronavírus-fertőzés tünetei és kezelése Cikkünkben minden fontos információt összeszedtünk az új típusú koronavírussal kapcsolatban. Olvassa el a részleteket ide kattintva !

382 koronavírus-fertőzött van Nagy-Britanniában

A The Times című konzervatív brit napilap online kiadásának szerda hajnali beszámolója szerint az egészségügyi államtitkár pénteken kezdte észlelni a tüneteket, éppen akkor, amikor aláírta a betegséget bejelentés-kötelessé nyilvánító kormányrendeletet. Dorries előző nap részt vett azon a fogadáson, amelyet Boris Johnson miniszterelnök tartott a Downing Streeten a nemzetközi nőnap alkalmából, szombaton pedig közép-angliai választókerületében képviselői fogadónapot tartott, amelyen ötvenen vettek részt.

Az azonosított nagy-britanniai fertőzöttek száma jelenleg 382, az új koronavírus okozta betegségben eddig hat idős brit állampolgár halt meg. Öten Nagy-Britanniában, egy további páciens - aki a Japán partjainál vesztegzár alá vont Diamond Princess óceánjárón utazott - februárban egy japán kórházban hunyt el. Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) tájékoztatása szerint a betegség brit halálos áldozatainak mindegyike krónikus egészségi problémákkal küszködött.

Két héten belül tetőzhet a koronavírus-járvány

Az angliai tisztifőorvos-helyettes közben arról beszélt, Nagy-Britanniában két héten belül várható a koronavírus -járvány tetőzése. Jenny Harries a BBC televízió keddi hírmagazinjában mondta el, hogy a brit hatóságok valószínűleg 10-14 nap múlva léptetik érvénybe azt az útmutatást, hogy aki megfázásos tüneteket észlel, különítse el magát környezetétől.

Előző nap Harries professzor közvetlen felettese, Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsosa is hasonló forgatókönyvet valószínűsített. Sajtóértekezletén kijelentette, a modellszámítások alapján várhatóan 10-14 napra van az az időpont, amikor életbe kell majd léptetni a válaszintézkedések következő szakaszát. Ha ez megtörténik, a kormány azt fogja kérni, hogy azok is, akiknek csak enyhe tünetekkel járó légúti panaszuk vagy hőemelkedésük van, hét napra szigeteljék el magukat környezetüktől.

Koronavírus: Londonban is sok ember jár maszkban
Koronavírus: Londonban is sok ember jár maszkban. Forrás: Getty Images

Jenny Harris a keddi BBC-műsorban ugyanakkor - a drasztikusabb intézkedések hiányát bíráló, politikusok részéről is elhangzó nyilatkozatokra reagálva - azt mondta, hogy a hatóságok igyekeznek kiegyensúlyozott intézkedéseket hozni, és teljes mértékben a tudományos tényekre alapoznak minden egyes döntést. Mint kiemelte, a járványra adott minden válaszintézkedést pontosan a kellő időben kell meghozni, ellenkező esetben ugyanis az idő múlásával csökkenni kezd a betartási fegyelem a lakosság körében. Arra a kérdésre, hogy a kormány mikor rendeli el a nagy tömegeket vonzó rendezvények betiltását, a helyettes tisztifőorvos azt válaszolta, nem hiszi, hogy feltétlenül lesz ilyen döntés a későbbi válaszintézkedések között. A brit egészségügyi szolgálat által használt modellszámítások nem utalnak arra, hogy az ilyen intézkedések hatékonyak lennének a járvány terjedésének megfékezésében.

Jenny Harries szerint ugyanis az új típusú koronavírus a szabadban nem sokáig életképes, hamar elveszíti fertőzőképességét, így a szabadtéri rendezvények viszonylag biztonságosak. Kitért arra is, hogy Nagy-Britanniában más európai országokhoz képest meglehetősen alacsony a koronavírus-fertőzöttek száma, és nagyon nagy többségük jól van, eltekintve az első néhány "rázósabb" naptól.

Vonuljon karanténba, aki gócpontból érkezik

A brit külügyminisztérium kedden azt kérte, hogy akik Olaszországból, a járvány európai gócpontjából Nagy-Britanniába utaznak, érkezésük után 14 napig különítsék el magukat környezetüktől. Ez az olasz állampolgárokra is vonatkozik: számukra a brit kormány megfelelő szálláslehetőséget biztosít.

A British Airways légitársaság keddtől április 4-éig törölte összes olaszországi járatát. Az erre az időszakra szóló menetjegyeket május végéig terjedően térítésmentesen át lehet foglalni másik időpontra, illetve a BA genfi és zürichi járataira, vagy teljes visszatérítést lehet kérni.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) megállapodott a legnagyobb online keresőfelületeket működtető technológiai cégekkel, hogy a koronavírusra vonatkozó keresések esetén e felületek a találati eredmények között elsőként tüntetik fel a hivatalos, szakszerű tanácsadást nyújtó tartalmakat, köztük az NHS és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információs oldalait. A megállapodás, amelynek részese a Google, a Facebook és a YouTube, az álhírek és a félrevezető információk terjedésének megfékezését szolgálja.

Hipochonder vagyok, de már rohadtul elegem van a koronavírus okozta hisztiből - olvassa el a cikket az nlc.hu -n!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra