Koronavírus: drámai a helyzet Spanyolországban

Valamelyest csökkent a megbetegedések és a halálozások száma Spanyolországban, ám annyi volt az áldozat az elmúlt hetekben, hogy már két korcsolyapályáját is át kellett alakítani halotasházzá.

Spanyolországban 12 ezerhez közelít az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 809-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium szombaton. A járvány kitörése óta a napi halálozás csütörtökön volt a legmagasabb, 950-en haltak bele a fertőzésbe, egy nappal később pedig 932-en. A korábbiakhoz képest szombatra jelentősen csökkent a napi halálozás. Spanyolországban eddig összesen 11 744-en vesztették életüket a Covid-19 következtében.

Kevesebben kerültek intenzívre

A szaktárca tájékoztatása szerint lassult a fertőzés növekedésének üteme, a vizsgálatok az elmúlt egy napban 7026 új esetet azonosítottak. Csütörtökön számuk 8102, pénteken 7472 volt. Az eddig igazolt fertőzésszám : 124 736. Kevesebben kerültek kórházba is, 24 óra alatt 975-en. A csütörtöki napi adat 2695, a pénteki 2524 volt. A SARS-CoV-2 vírus január végi megjelenése óta 57 612 embert láttak el egészségügyi intézményben a fertőzés miatt. Intenzív osztályra 116 pácienst szállítottak egy nap alatt, csütörtökön ez a szám 220, pénteken 324 volt. Eddig 6532-en szorultak állapotuk miatt intenzív terápiára.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Így néz ki egy ideiglenes kórház Madridban. Fotó: Denis Doyle/Getty Images

A koronavírus-fertőzésből felgyógyultak száma 3706-tal nőtt szombaton a csütörtöki 3799 és a pénteki 3777 után. Az azonosított esetek közül 34 219-en győzték le a kórt . Továbbra is a madridi autonóm közösségben van a legtöbb fertőzött, 2061-gyel több mint pénteken, összesen pedig 36 249. A halálos áldozatok száma 4723, a gyógyultaké 15 362.

Passzív immunizálással próbálkoznak

A dél-európai országban az elhunytakat a halálesetet követő egy-két napban szokás eltemetni, a megnövekedett halálesetek következtében erre most nincs lehetőség. A holttestek tárolására nincs elég kapacitás, például a madridi tartományban sem, ahol korábban a fővárosi fedett műjégpályát alakították át erre a célra. A hétvégétől a főváros vonzáskörzetében található Majadahonda korcsolyapályáját is halottasházként használják.

Megcsillant a remény Olaszországban Bár az áldozatok száma napról napra közel ugyanannyi, az új betegeké minimálisan mérséklődött. A heteken át kritikus helyzetet átélő Bergamóban pedig tegnap végre magasabb volt a kórházból gyógyultan hazatérők száma, mint az új betegeké. Kattintson a részletekért .

José Luis Ábalos közlekedési miniszter egy rádióinterjúban elmondta: a Renfe spanyol vasúttársaság három, egyenként 18 páciens szállítására alkalmas vonatot alakított át "kórházvonattá", arra az esetre, ha a koronavírus-fertőzött betegeket kellene szállítani a tartományok között. Az ország különböző térségeiben különböző a járvány mértéke, a kevésbé érintett régiókból jelezték, hogy szükség esetén átvennének betegeket például Madridból.

Sorra indulnak a járvány leküzdésére irányuló tudományos projektek is. A héten a majadahondai Puerta de Hierro kórház vezetésével, 20 különböző egészségügyi intézmény pácienseinek bevonásával kezdték meg az úgynevezett passzív immunizálás vizsgálatát, vagyis hogy lehet-e hatékonyan és biztonságosan a gyógyult fertőzöttek vérplazmájából kinyert koronavírus elleni antitestekkel kezelni a betegeket.

Tovább tarthat a szükségállapot

Sajtóhírek szerint a kormány fontolgatja, hogy további két héttel meghosszabbítja a március 15-én hatályba lépett szükségállapotot, amely eredetileg április 11-ig lenne érvényben. A döntés alapján az oktatási intézmények zárva tartanak, és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet. A hét elején leálltak a nem létfontosságú ágazatok is, mint például az autóipar vagy az építőipar. Az április 9-ig tartó korlátozás nem érinti a többi között az egészségügyet, a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, az áruszállítást, az áram-, gáz-, vízellátást, a gyógyszeripart, a telekommunikációt és a médiát sem.

Kiderült, hány egészségügyi dolgozó fertőződött meg a koronavírussal Magyarországon - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra