Komoly bajt jelezhet a hirtelen, heves köhögés

Ha a kicsi játék vagy evés közben egyik pillanatról a másikra heves köhögésben tör ki, akkor elképzelhető, hogy félrenyelt vagy lenyelt valamit. Egy apró falat vagy játékdarab is okozhat súlyos tüneteket.

Már a mászni tudó gyerekek is mindent a szájukba vesznek, így ismerkednek a körülöttük lévő tárgyakkal. Szívesen kóstolgatják a földön elérhető lehullott apró tárgyakat - gombokat, pénzérmet, apró magvakat - de a hozzátáplálás során is előfordulhat, hogy a szilárd étellel még épp csak ismerkedő gyerek félrenyel. Ez még a legóvatosabb szülő mellett is megeshet, hiszen elég egy kis nevetés, vagy sírás, tüsszentés ahhoz, hogy az éppen a szájában lévő falat a légcsőbe kerüljön. Ilyenkor a szervezet köhögéssel védekezik, így próbálja meg a légutakat megtisztítani.

Betegség, vagy idegentest?

Az idegentest lenyelése kapcsán fellépő köhögés egyértelműen különbözik a betegségek, kórokozók következtében fellépő köhögéstől - magyarázza dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyász, gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont gyermekorvosa.

Elsősegély félrenyeléskor, Heimlich-féle műfogás Mit tegyen, ha egy felnőtt félrenyelt, ha idegen testet lélegzett be? Megtudhatja rövid videónkból! Kattintson, nézze meg! "Ilyen esetben a köhögés mindig nagyon hirtelen jelentkezik, görcsös jellegű, a gyermek ijedt, levegő után kapkod, a nyakához nyúl, arca kipirult az erőlködéstől. A félrenyelés azonban nem mindig jár intenzív köhögéssel, okozhatja a légutak teljes elzáródását is. Ilyenkor a gyermek képtelen köhögni, vagy lélegezni, rövid időn belül elveszti az eszméletét."

Egy félrenyelés is okozhat komoly gondot

Egy félrenyelés is okozhat komoly gondot

Mit tegyünk, ha a gyermek félrenyelt?

Ha a gyermek köhög, akkor biztassuk erre a továbbiakban is, így van rá esély, hogy felköhögi a félrenyelt falatot. Nézzünk a szájába, és ha látszik az idegen test, távolítsuk el. Ha nem látható, üljünk egy székre, a gyermeket fektessük a lábunkra úgy, hogy a feje kissé lelógjon. Egyik kezünkkel támasszuk meg a mellkasát, a másik kézzel határozottan, de nem túl erősen 4-5 alkalommal mérjünk ütést a két lapocka közé a hátára. Ezt követően nézzük meg, hogy látszik-e az idegentest. Ha nem, ismételjük tovább a műveletet.

Csecsemőknél is hasonlóan végezzük a mozdulatot, náluk azonban az ujjbeggyel mérünk ütést a lapockák közé, és a hátukra fordítva mellkasi lökést is végzünk ötször.

Tüdőgyulladást is okozhat!

Előfordulhat, hogy a köhögés megszűnésével a gyermek újra kap levegőt, látszólag megszűntek a panaszai, ám ez megtévesztő lehet. A légutakban maradt idegen testre - még ha a légzést közvetlenül nem is akadályozza - az idővel megjelenő asztmatikus légzés, hörgőtágulat , vagy tályog hívhatja fel a figyelmet.

Antibiotikumra nem reagáló tüdőgyulladás esetén is gondolni kell erre a lehetőségre. Gyanú esetén röntgen vizsgálatra és hörgőtükrözésre kerül sor. Az altatásban végzett hörgőtükrözés során, az orvos fogók segítségével az idegentestet is eltávolítja.

Forrás: Budai Allergiaközpont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra