Kiégett egy brazil utasszállító

Kövessen minket!

Kifutott a leszállópályáról, és egy épületnek ütközve hatalmas tüzet okozott egy utasszállító repülőgép kedden a brazíliai Sao Paulo repülőterén, a szerencsétlenség 186 emberéletet követelt; hazánk helyi konzuljának tájékoztatása szerint nincs magyar az áldozatok között.
A TAM brazil légitársaság A320-as típusú utasszállító gépének fedélzetén 176-an utaztak; egybehangzó szakértői vélemények szerint közülük senki sem élhette túl a balesetet, tízen a földön vesztették életüket abban a raktárépületben, amelynek a repülőgép nekicsapódott. Ha ez bebizonyosodik, akkor ez volt Brazília történetének legsúlyosabb repülőszerencsétlensége.
Összesen 11 embert szállítottak kórházba, de közülük hárman belehaltak sérüléseikbe. Helyi idő szerint szerda reggelig 93 szénné égett holttestet emeltek ki a mentőegységek a roncsok közül, ahol megtalálták a gép fekete dobozát.
Misi Gyula, Magyarország Sao Pauló-i konzulja az MTI-nek azt mondta: egyelőre úgy tűnik, nincs magyar áldozata a szerencsétlenségnek. A TAM légitársaság honlapján is megtalálható utaslistán nem szerepel magyar hangzású név, és az eddig azonosított halottak között sincs magyar állampolgár. Az áldozatok azonosítása még tart, a munka még több napot is igénybe vehet - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy folyamatosan tájékozódik a légitársaságnál, amíg az azonosítás be nem fejeződik.
A Brazília déli részén fekvő Porto Alegréből indult gép beszámolók szerint esős időben próbált meg leszállni a Sao Paulo melletti Congonhas repülőtéren, de kifutott a leszállópálya nedves betonjáról, és egy közeli raktárépületnek ütközött.
A becsapódás nyomán hatalmas tűz ütött ki a helyszínen; harmincegy tűzoltóautó személyzete küzdött a lángokkal, amelyeket a baleset után több mint egy órával még nem sikerült elfojtani. Tévétársaságok képes beszámolóiban jól látszott, amint a gép függőleges vezérsíkja kiáll egy nagy épületből, lángnyelvek csapnak a magasba.
A Sao Pauló-i tűzoltóság szóvivője úgy rekonstruálta a történteket, hogy a pilóta, észlelve, hogy nem fogja tudni megállítani a gépet a rövid, ráadásul csúszós kifutópályán, valószínűleg megpróbált újra felszállni, és ekkor következett be a baleset.
Egy brazil szövetségi bíróság biztonsági megfontolásokra hivatkozva februárban egy időre megtiltotta, hogy nagy repülőgépek használják a Congonhas repülőteret, a fellebbviteli bíróság azonban három géptípus esetében feloldotta a tilalmat.

Gerinctorna

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+4, +12 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag