Káros szokások, amelyeket folyton elkövetünk

Gyakran még szinte el sem kezdődött a nap, máris csináltunk valamit, amivel ártottunk az egészségünknek, és még csak észre sem vettük. Lássuk a leggyakoribb hibákat, amelyeket egy kis odafigyeléssel könnyen elkerülhetnénk.

Az arc piszkálása

Óránként átlagosan legalább négyszer nyúlunk az arcunkhoz. Hogy ez miért probléma? A környezetünkben lévő tárgyak tele vannak kórokozókkal, amelyek a kezünkről az arcunkra kerülve jelentősen növelik annak esélyét, hogy elkapunk valamilyen betegséget vagy bőrfertőzést, a végeredményt pedig enyhébb esetekben is kiütések vagy pattanások jelenthetik.

Állandó ülés

Számos tanulmány született már arról, hogy mennyire nem egészséges egész nap a fenekünkön ülni. Nemcsak az elhízás esélyét növeli, hanem a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a stroke kialakulásának esélyét is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minden órában legalább öt percre álljunk fel a székünkből.

Milyen veszélyekkel jár az irodai munkavégzés? Részletek itt.

Evés a munkaasztalnál

Brit kutatók szerint azok között, akik rendszeresen esznek az asztaluknál, a számítógépük előtt, sokkal több az elhízott, mint akik nyugodt körülmények között, mindenféle figyelemelterelés nélkül ebédelnek vagy vacsoráznak. Ha ugyanis nem az előttünk lévő ételre koncentrálunk, hajlamosabbak vagyunk sokkal többet enni.

Ha irodai munkát végzünk, óránként legalább öt percre álljunk fel a székből!
Ha irodai munkát végzünk, óránként legalább öt percre álljunk fel a székből!

Szemdörzsölés

A szembetegségek, szemfertőzések első számú oka, hogy gyakran nyúlunk piszkos kézzel a szemünkhöz, illetve nem mosunk kezet, mielőtt kivesszük vagy betesszük a kontaktlencsénket. Nagyon fontos, hogy csak akkor érintsük meg a szemet, ha nagyon muszáj, és ilyenkor mindig gondosan mossunk kezet előtte!

A vizelet visszatartása

Nagyon rossz ötlet, ha bármilyen okból nem megyünk ki a mosdóba rövid időn belül, amikor vizelési ingert érzünk. Egy-két alkalommal még beleférhet, de ha rendszeresen ilyesmit csinálunk, azt kockáztatjuk, hogy húgyúti fertőzésünk vagy húgyhólyag-gyulladásunk lesz. A másik kockázat, hogy a vizelet-visszatartás miatt meggyengülnek az izmok, amelyek a vizeletürítést szabályozzák, ami hosszú távon akár inkontinencia kialakulásához is vezethet.

Forrás: menshealth.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra