Humánmeteo: megszűnnek a panaszok

Szerdán nem érkezik front, fokozatosan megszűnik az előző napon tapasztalt hidegfronti hatás. A frontérzékenyek számára élettanilag egyre kedvezőbben alakul a hét, az egyre erősebb UV-sugárzás és a fokozódó pollenterhelés azonban veszélyeket rejt.

Szerdán már keleten is megszűnik a hidegfronti hatás, jelentősen javul a frontérzékenyek helyzete. Ha érintett volt, akkor azt tapasztalhatja, hogy megszűnik az ehhez köthető görcsös fejfájása, illetve az izomgörcsei is, és a szívpanaszok is mérséklődnek.

Napközben tehát az ország nagyobb részén alapvetően kedvezően alakul az élettani helyzet, javul a koncentrálóképesség, ennek következtében a teljesítőképessége is jobb lehet. A napsütéses tájakon kellemesen alakul a komfortérzet, azonban a Dunántúlon erősebben, illetve keleten is élénkebb szél ront a hőérzeten. Ha ezeken a vidékeken él, és érzékeny a szélre, akkor ok nélküli idegi feszültséget, ingerlékenységet, nyugtalanságot is tapasztalhat, illetve fejfájása is jelentkezhet. Napközben nyugtató citromfű teával csökkentheti a stresszt, illetve este lefekvés előtt párologtasson levendula illóolajat a könnyebb alvás elősegítése érdekében. Kisebb vérnyomás-ingadozást is tapasztalhat amennyiben erre hajlamos, ez elsősorban a délutáni órákban jelentkezhet. Galagonyatea fogyasztásával mérsékelheti a tüneteket.

Újra visszatér a jó idő!

A szabadtéri tevékenységek során ingadozó hőérzetre készüljön, északkeleten és nyugaton pedig akár az esernyőre is szüksége lehet egy-egy futó zápor erejéig.

A pollenterhelés csak átmenetileg mérséklődött: allergiásként most ugyan csupán mérsékelt tüneteket tapasztalhat, a következő napokban azonban ismét növekedés várható a pollenkoncentrációban. Ha a pázsitfüvekre, a fenyőfélékre vagy a csalánfélékre allergiás, akkor a hétvége előtt csak közepes, a hétvégén viszont már intenzív panaszokkal számoljon.

A kitisztult időnek hátulütője is akad: a napos tájakon a déli órákban általában a nagyon erős tartományban alakul az UV-sugárzás , de a változó felhőzet enyhítheti némiképp a magas leégésveszélyt. Fontos, hogy vízpartokon megsokszorozódik a bőrt érő sugárzás-dózis. Magas, a bőrtípusának megfelelő faktorszámú fényvédő szereket használjon, a gyerekek bőrének épségére pedig fokozottan ügyeljen! A déli órákban lehetőleg na napozzon, és a kisgyereket is vigye árnyékos helyre.

A közlekedés során napközben többfelé az élénk, erős szél lehet zavaró nem csak a kerékpáros és a gyalogos közlekedést akadályozza, hanem a járművek menetstabilitását is csökkenti. A reflexek javulnak, a napsütés viszont alacsony napállás idején elvakíthatja – viseljen napszemüveget a közlekedés során - tanácsolja a Meteoklinika .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra