Humánmeteo: kimerítő hétvége jön

Szombatra megszűnik a hidegfronti hatás, élettanilag egyre kedvezőbben alakul a nap. A fáradékonyság illetve az ingerlékenység azonban többeknél okozhat bosszúságot, a változékony időben pedig vérnyomás-ingadozás jelentkezhet.

Szombatra virradóan hidegfronti tünetek egyre inkább már csak keleten jelentkezhetnek, a frontérzékenyek helyzete napközben fokozatosan javul. A keleten élőknél tehát eleinte még előfordulhat görcsös fejfájás illetve izom- és hasi görcsök is, utóbbiak azonban inkább csak délelőtt lesznek jellemzők. A keringési és vérnyomáspanaszok ugyanakkor egész nap fennállhatnak, a változékony időben a hangulatunk és a közérzetünk is gyorsan változhat. Ilyen helyzetben fogyasszunk több folyadékot a nap folyamán, valamint részesítsük előnyben a tojásból készült ételeket.

Jó hír, hogy ezek a panaszok fokozatosan megszűnnek, az ország nagyobb részén pedig alapvetően kedvezően alakul az élettani helyzet. Javul a koncentrálóképesség, ennek következtében a teljesítőképességünk is jobb lesz. A napos időszakokban kellemesen alakul a komfortérzet, a változó felhőzet és az időnként megélénkülő szél miatt viszont ingadozó hőérzet lesz jellemző. Használjuk ki a napos időszakokat a D-vitamin-raktárak feltöltésére, hiszen a hosszúra nyúlt téli időszak fényszegény napjaiban erre kevesebb lehetőségünk nyílt.

A tartós fronthatás még akkor is kimeríthet bárkit, ha nem kifejezetten frontérzékeny . Stresszoldásra, a nyugodt alvás elősegítésére lefekvés előtt vegyünk egy levendulás fürdőt, de akár a meleg, mézes tej is segíthet könnyebben álomba merülni. A mézzel az immunrendszerünket is erősíthetjük.

Egy levendulás fürdő lefekvés előtt segíthet az elalvásban
Egy levendulás fürdő lefekvés előtt segíthet az elalvásban

A levegőminőség jó, a változékonyság miatt nem dúsulnak fel a káros anyagok.

A közlekedést eleinte keleten még nedves, vizes útszakaszok, vízátfolyások nehezíthetik, napközben pedig többfelé a napsütés lehet zavaró. A reflexek tartósan tompák, a napsütés pedig alacsony napállás idején elvakíthatja a sofőröket, ezért viseljünk napszemüveget a közlekedés során - javasolja a Meteoklinika .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra