Humánmeteo: erős UV-sugárzás jön

Vasárnap újabb front nem érkezik, így fokozatosan gyengül az előző nap érkezett front hatása. Az extrém UV-sugárzás azonban veszélyt rejteget, továbbá a szeles idő is okozhat panaszokat.

Vasárnap frontmentes időre számíthatunk, de egyeseknél reggel még előfordulhatnak a fronthoz köthető tünetek. Az érzékenyek körében még jelentkezhet görcsös fejfájás illetve izomgörcsök is, utóbbi inkább csak délelőtt lesz jellemző. A panaszok enyhítése érdekében fogyasszunk több folyadékot a nap folyamán, valamint részesítsük előnyben a tojásból készült ételeket is.

Jó hír azonban, hogy az említett panaszok fokozatosan megszűnnek. A felfrissült időben javul a koncentrálóképesség, ennek következtében a teljesítőképességünk is jobb lesz. A napsütés hatására kellemesen alakul a komfortérzet, ugyanakkor a középső tájakat kivéve a szélre érzékenyek körében tartós ingerlékenység is előfordulhat. A szeles tájakon a gyerekek is kezelhetetlenebbekké, élénkebbekké válhatnak. Az almahéjteát még ők is fogyaszthatják, amely egyébként a felnőttek számára is kiváló. A szabadtéri tevékenységek során ingadozó hőérzetre érdemes készülni, különösen a keleti országrészben és a főváros térségében.

Vasárnap csak óvatosan a napozással, mert magas lesz az UV-sugárzás
Vasárnap csak óvatosan a napozással, mert magas lesz az UV-sugárzás

A pollenterhelés csak átmenetileg mérséklődött: az allergiások eleinte ugyan csupán enyhébb tüneteket tapasztalhatnak, a következő napokban viszont hirtelen növekedés várható a pollenkoncentrációban. A pázsitfüvekre, csalánfélékre allergiások egyelőre csak közepes, a jövő héten viszont már intenzív panaszokkal számoljanak.

A kitisztult időnek hátulütője is akad: a napos tájakon a déli órákban általában a nagyon erős, helyenként pedig az extrém tartományban alakul az UV-sugárzás. Csupán a változó felhőzet enyhítheti némiképp a magas leégésveszélyt . Fontos, hogy vízpartokon megsokszorozódik a bőrt érő sugárzásdózis. Használjunk magas, a bőrtípusunknak megfelelő faktorszámú fényvédő szereket, a gyerekek bőrének épségére pedig fokozottan ügyeljünk! A déli órákban lehetőleg ne napozzunk, és a kisgyereket is vigyük árnyékos helyre.

A közlekedés során a többfelé erős szél lehet zavaró. A reflexek javulnak, a napsütés viszont alacsony napállás idején vakító lehet - viseljünk napszemüveget , ha útnak indulunk! A zivatarok területén csúszóssá, vizessé válik az úttest, növekszik a féktávolság, ilyen esetekben vezessünk óvatosan - javasolja a Meteoklinika .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra