Humánmeteo: a hidegfront panaszokat okoz

Hétfőre virradóan északnyugat felől hidegfront érkezik, ami aznap át is halad felettünk. A szabadban csökken a hő- és komfortérzet, a frontra érzékenyek panaszai pedig fokozódnak.

Hétfőre virradóan északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat. A nap elején inkább még csak a Dunántúlon, később máshol is jelentkezhetnek panaszok. Ebben az esetben fokozódhat a görcshajlam, ami nem csak izom- és hasi görcsök , hanem görcsös fejfájás formájában is jelentkezhet. A középső országrészben és a Dunántúlon ezek a tünetek még intenzívebbek lehetnek, és mellettük még ingerlékenység és nyugtalanság is felléphet.

Érdemes több, magas magnéziumtartalmú élelmiszert, például olajos magvakat, teljes kiőrlésű lisztből készült pékárukat vagy spenótot fogyasztania, emellett pedig részesítse előnyben a tojásból készült fogásokat is. Növelje meg a folyadékbevitelt, lehetőleg tiszta vizet (akár csapvizet), vagy esetleg borsmentateát fogyasszon.

A szívbetegek állapotában szintén előfordulhat romlás, esetükben pihenés, a megterhelő tevékenységek kerülése javasolt.

Gyakori lehet a görcsös fejfájás

A szabadban sokfelé csökken a komfortérzet, illetve az érzett hőmérséklete is a mért értékek alatt alakulhat. Különösen a Kisalföldön fontos az előző napokhoz képest vastagabb öltözet, habár nagy lehűlés nem várható. Ebben a változékony időszakban az immunrendszere is legyengülhet, éppen ezért ügyeljen a napi elegendő mennyiségű vitamin bevitelére. Elsősorban a C-vitamint pótolja, a friss tavaszi zöldségeknek elegendő a vitamintartalma, ráadásul a folyadékpótlásban is segítenek.

A front előtt keleten a fellépő fülledtség is megterhelő lehet. A kialakuló zivatarok területén az asztmások állapotuk romlására számíthatnak, nekik is sok pihenés ajánlott.

A pollenterhelés átmenetileg mérséklődik, de ha a pázsitfűfélékre vagy a csalánfélékre allergiás, akkor elsősorban keleten eleinte még kissé fokozódhatnak a tünetei. A légköri szennyezőanyagok koncentrációja is csökken, országszerte tiszta lesz a levegő.

Az UV-sugárzás időben és térben is változékonyan alakul, de a déli órákban a napos időszakokban eléri a nagyon erős fokozatot. A leégés veszélye csak a tartósan napos tájakon áll fenn.

A közlekedés során helyenként esőtől nedves útszakaszokkal találkozhat, illetve néhol zivatarok is nehezíthetik a haladás. Az ország középső részén és a Dunántúlon élénk oldalszél ronthatja a menetstabilitást, zivatarokban pedig átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. Ingerlékeny, agresszív sofőrökkel is találkozhat, vezessen fokozott körültekintéssel - írja a Meteoklinika .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra