Hogy lehet 3 évig bezárva élni?

Julian Assange, a Wikileaks alapítója 2012 júniusa óta él Ecuador londoni nagykövetségén, azóta nem is mozdult ki onnan, nem ment ki az utcára. Emiatt igen sokan tették fel a kérdést: milyen egészségi állapotban lehet Assange? És mennyire egészségtelen ilyen hosszú ideig nem menni szabad levegőre?

Assange azért keresett menedéket a nagykövetségen, hogy a nevével kapcsolatban felmerült vádak (szexuális bántalmazás gyanúja) miatt ne adathassák ki a londoni hatóságok Svédországnak – ahonnan a feltételezések szerint továbbküldenék a Wikileaks-alapítót Amerikába.

A Wikileaks-alapító egy korábbi interjúja során már elmondta, hogy jogi okokból nem tudja elhagyni a nagykövetség területét, egyúttal pedig azt is, hogy bármely egészséges embernek nehezére esne ilyen sokáig négy fal között élnie. Egyes médiabeszámolók szerint orvosi ellátásra is volt szüksége egészségi problémák, többek között szívritmuszavar , magas vérnyomás és az akut köhögés miatt. (Csak érdekességképpen: Mindszenty József bíboros az ’56 forradalom leverésétől 1971 szeptemberéig, 15 éven át élt az Egyesült Államok budapesti követségén.)

A túl kevés napfény növeli a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát - derült ki egy nagyméretű tanulmányból. Ennek hátterében a D-vitamin hiánya állhat, ez növelheti a diabétesz, a tuberkulózis, a szklerózis multiplex és az angolkór kockázatát is. Kattintson! A legnagyobb probléma, amit a négy fal között élő emberek tapasztalhatnak, a D-vitamin hiány, állítja a BBC által megkérdezett orvosszakértő, Dr. Sarah Jarvis. Ez érthető: a D-vitamin mintegy 85-90 százaléka a napfényből származik. A vitaminhiány hatására pedig számos probléma jelentkezhet a depressziótól a különféle fájdalmakig, csontritkulástól a szív- és érrendszeri problémákig. Dr. Jarvis szerint ugyan lehet étrendkiegészítőként D-vitamin tablettákat szedni, de mindmáig nincs átfogó, megbízható felmérés azzal kapcsolatban, hogy ezek tényleg hatásosak-e vagy sem.

Julian Assange

Napágyakat és UV-lámpákat hosszú időn át használni szintén nem lenne tanácsos - véli a Cambridge University egyik professzora, Simon Griffin, aki szerint a napágyak hatására melanoma alakulhat ki. Assange egyik interjújában amúgy már említette is, hogy egy kvarclámpától majdnem rákvörösre égett.

Griffin hozzátette: több évnyi élet sem lehet problémás a négy fal között, ha erre valaki előre felkészül, megpróbál minél több napfényt szerezni, sportol és egészségesen étkezik. A légkondicionális vélhetően nem okoz problémákat, a legnagyobb kérdőjel inkább Assange hangulatával kapcsolatos, illetve azzal, hogy hol tud az épületen belül a legtöbb napfényhez jutni.

Assange mentális állapota is kérdéses - véli Geoff Beattie, az Edge Hill University pszichológiaprofesszora. Szerinte hiába tud Assange barátaival Skype-on vagy telefonon beszélni, az egyáltalán nem pótolja a személyes találkozókat. Ráadásul a Wikileaks-alapítónak minden egyes nap úgy kellett felkelnie, hogy bármikor kiadathatják őt Svédországnak. Ez egy igen stresszes helyzet, amely mind fizikai, mind mentális problémákat egyaránt okozhat. Ha ehhez pedig hozzáadjuk az elszigeteltséget és az eközben adódó negatív gondolatokat, az könnyen depresszióhoz vezethet.

Természetesen az is kérdéses, hogy Assange hogyan birkózik meg a depresszióval, az unalommal és az egész helyzettel: előfordulhat ugyanis, hogy a főként egyedül töltött időben több ideje van gondolkodni, elmélyülni és mindez kifejezetten pozitív változásokhoz is vezethet.

Forrás: BBC

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra