Hihetetlen, mennyi esőerdő veszett oda

Idén már több mint 6400 négyzetkilométernyi esőerdő pusztult el Brazíliában. Ez csaknem kétszer annyi, mint a múlt év hasonló időszakában - közölte a Brazil Űrkutatási Intézet (INPE).

Erdőtüzek: nagyobb a baj, mint hittük - részletek itt!

A tavalyi év első nyolc hónapjában 3367 négyzetkilométernyi esőerdő veszett oda az Amazonas Brazíliához tartozó részén. Az idei adatok tudatában tehát elmondható, hogy 91,9 százalékos emelkedésről van szó. Csak augusztusban 1700 négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki. Ez ugyan kevesebb, mint a júliusi veszteség, a tavaly augusztusi adathoz képest azonban több mint háromszoros a növekedés.

esőerdő, erdőirtás, erdőtűz, Amazonas,
A kiirtott esőerdő összterülete idén elérheti a 10 ezer négyzetkilométert. Fotó: iStock

Lesz ez még több is

Az erdőirtások főszezonja hagyományosan a július. Idén ebben a hónapban 2255 négyzetkilométeren pusztították ki a fákat . Az előző év azonos hónapjához képest ez négyszeres növekedést jelent. Szakértők szerint 2008 óta először idén ismét elérheti a 10 ezer négyzetkilométert a kiirtott esőerdő összterülete az Amazonas-medence Brazíliához tartozó részén. Míg a fakivágások főszezonja júliusra esik, a szeptember az erdőtüzek hava Amazóniában - figyelmeztettek természetvédők.

Amerikában is nagy a pusztítás

Ahogy már korábban megírtuk , majdnem 10 millió hektárnyi vadon veszett oda az Egyesült Államokban 16 év alatt. A pusztulás hátterében többek között a mezőgazdaság, az energiafejlesztés és a lakásépítés áll. Ennek következtében az ország még sebezhetőbbé vált a klímaváltozás hatásaival szemben.

A tanulmány szerint 2030-ig az Egyesült Államok szárazföldi és óceáni területeinek minimum 30 százalékát kellene megőrizni természetes állapotában. Így ugyanis jó eséllyel elkerülhetőek lennének a klímaváltozás legsúlyosabb hatásai, valamint a vadvilág kipusztulását is meg lehetne előzni. A szakemberek szerint ennek teljesítéséhez szövetségi és helyi szinten is erősíteni kell a már létező környezetvédelmi irányelveket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra