Gombamérgezés - nyolcan vannak kórházban

Nyolc embert vittek gombamérgezés gyanújával Miskolcra, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházba hétfőn - mondta Nagy Gábor, az egészségügyi intézmény orvos igazgatója az MTI-nek.

Ehető gombák

A betegek a putnoki idősek otthonának kisegítői és takarítói. Nyolcan betegedtek meg a valamelyikük által készített gombapaprikástól. Nagy Gábor közölte, hogy négyük állapota súlyos, ők intenzív kezelésben részesülnek, dialízisen is átestek már; a másik négy ember állapota kielégítő.

A klinikai tünetek alapján gyilkos galócát ehettek, de a toxikológiai vizsgálat még folyamatban van. Azt, hogy milyen mértékű májkárosodás érte őket, és szükség van-e esetleg májátültetésre, az elkövetkező időszakban derül majd ki - tette hozzá.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: az ózdi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Azt vizsgálják majd, hogy ki szedte a gombát, és milyen károsodás, mérgezés érte az érintetteket.

Képgaléria: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra