Ez történik az árvíz után a homokzsákokkal

A Duna hazai szakaszán a folyó vizének minősége több helyen még átlagos vízhozam mellett is kívánnivalót hagy maga után higiéniai, mikrobiológiai szempontból.

A mostani, rendkívüli, több országon végigvonuló áradás során az elöntött területekről további, az emberre is veszélyes szennyeződéseket hozott, hozhatott magával, így a vízminőség tovább romlott. Ezért a védekezés során felhasznált homokzsákok és azok tartalmának újrahasznosítása során körültekintően kell eljárni.

A nedves, átázott homokzsákok szennyezettek, tartalmuk fertőzésforrást jelenthet, ezért szükséges a körültekintő kezelés. A zsákokból a homokot száraz talajra ürítsük ki, lehetőség szerint olyan területre, amelyet víz nem áztatott át. Az így összegyűjtött homok építkezésekhez felhasználható.

A zsákokat szintén száraz helyre kell összehordani, a kiürített, száraz homokzsákok hulladék és építési törmelék gyűjtésére, illetve más hasonló célokra felhasználhatók. Ugyanakkor élelmiszerek (pl. burgonya, zöldség, alma) gyűjtésére, tárolására tilos alkalmazni a kiürített homokzsákokat.

Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a védekezéshez felhasznált száraz homokot gyermekjátszótereken, homokozókhoz még akkor is tilos felhasználni, ha az a megáradt folyó vizével nem érintkezett. Nem lehet újrahasznosítani a homokot olyan helyeken, területeken sem, ahol az közvetlenül érintkezhet az emberi bőrfelülettel.

Mindenképpen ki kell cserélni a homokot a homokozókban azokon a játszótereken , amelyeket a megáradt Duna elöntött.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra