Ez lesz a kocadohányos tüdejével

Magyarországon a lakosság közel 30 %-a dohányzik - a statisztika magába foglalja a láncdohányosokat és a csak alkalomszerűen rágyújtókat is. Számos súlyos betegség a cigaretta számlájára írható. De vajon a kocadohányost is fenyegetik a dohányosokra jellemző kockázatok?

A dohányos, aki szerint ő nem is dohányzik

Sokféle dohányos típus létezik, de közöttük van egy, amely nagy valószínűséggel nem vallja magát dohányosnak: a kocadohányos. Hiszen csak ritkán gyújt rá, főleg társaságban, programok során. Sokszor csak azért gyújt rá, hogy beilleszkedjen a dohányzók társaságába, miközben igazából nem is esik neki jól a cigaretta. Általában keveset szív, mindössze néhány szálat, esetleg néha kicsit többet. Gyakran nem is szívja le a füstöt a tüdejébe, hanem hamar kifújja. Azzal nyugtatja magát, hogy ritkán dohányzik, és akkor is keveset szív, tehát bármikor le tudna szokni.

Minden dohányos hiszi, hogy rajta kívül mindenki másnak árt a dohányzás. Erre és dohányzásuk igazolására számos elméletet gyártottak, amelyeket előszeretettel népszerűsítenek is. Íme a legnépszerűbb tévhitek a dohányzással kapcsolatban!

Ezzel szemben az igazság

Az alkohollal ellentétben a dohányzásnál nincs olyan minimálisan a szervezetbe bevitt mennyiség, amelynek még egyáltalán ne lenne egészségkárosító hatása.

Sajnos, már az alkalmi dohányzás időszakában is beszélhetünk komoly kockázatokról. Elég csak arra gondolni, hogy az asztmás megbetegedések nagy hányada allergiához köthető, és már kis mennyiségű allergén anyag is kockázatot jelenthet. A COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) kialakulásának és rosszabbodásának esélye is összefüggésben van a légutakat érintő káros hatásokkal.

Már az alkalmi dohányzás is komoly egészségügyi kockázatot jelent
Már az alkalmi dohányzás is komoly egészségügyi kockázatot jelent

Ma Magyarországon mintegy félmillió ember szenved ebben a betegségben, 90%-uk pedig dohányzik. Ha a kocadohányos éveken át cigarettázik, akkor az évek során az elszívott cigaretta már komoly mennyiséget tehet ki, ez egészségkárosodáshoz, akár tüdőrákhoz is vezethet. Itthon az összes rákos megbetegedés negyedét teszi ki ez a daganattípus, évente közel tízezer új beteggel. Akárcsak a COPD esetében, a tüdőrákos megbetegedéseknek is közel 90%-a a dohányzás számlájára írható. Ezen kockázatok tudatában érdemes a kocadohányosnak is rendszeresen részt vennie tüdőszűrésen és légzésfunkciós vizsgálaton, hiszen minél korábban veszik észre a betegséget, annál nagyobb az esély a gyógyulásra, vagy arra, hogy hosszabb ideig fenntartható legyen egy megfelelő életminőség.

Az elején kell leállni - később nagyon nehéz lesz!

A cigarettában lévő nikotin kis mennyiségben is bejut a véráramba, majd az agyba, és bizonyos kémiai folyamatok hatására pozitív irányba befolyásolja a dohányos hangulatát - és ahogy kialakul a dohányzás jutalom-jellege, úgy fejlődik ki a függőség. A kocadohányost tekinthetjük egy olyan személynek, aki a függőség kialakulásának kapujában áll, és jó eséllyel válhat belőle erős dohányos. Ha a komoly függőség kialakult, akkor már nagyon nehéz abbahagyni a dohányzást. Mark Twain szerint persze könnyű leszokni, az ismert idézete szerint neki ez már legalább százszor sikerült.


Egy kocadohányosnak azonban ezt a lépést még lényegesen könnyebb megtennie. Az emberi szervezet pedig azonnal regenerálódni kezd, amely akár érezhető is lehet a napi tevékenységek, a sport vagy a hétvégi kirándulás során. De ha nem is észlelhetők az ilyen alacsony dohányzási szintről való leszokás élettani hatásai, akkor is ott van a tudat, hogy súlyos és felesleges kockázatoktól szabadultunk meg.

Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban szerdán délelőtt északnyugaton, nyugaton felszakadozik a felhőzet, másutt még erősen felhős lesz az ég, délen és keleten helyenként még eső, zápor várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag