Ennyien fagytak eddig halálra

A Magyar Szociális Fórum legfrissebb adatai szerint tavaly ősz óta 192-en szenvedtek fagyhalált Magyarországon.

Kevesebben fagytak meg idén, mint tavaly

Az emberjogi szervezet szerint az áldozatok 54 százaléka a szabad ég alatt, a kórházba szállítás közben vagy a kórházban halt meg, 46 százaléka a fűtetlen lakásban hunyt el. Utóbbiak többsége magára maradt idős, beteg, illetve nyomorban élő ember volt - írja Magyar Szociális Fórum adataira hivatkozva a 24.hu .

192-en fagytak halálra március közepéig, vörös kód riasztás vörös kód fagyhalál fagyás halál időjárás
Tényleg senkinek nem kellett a szabadban éjszakáznia?

Az előző télhez (2016-2017) képest csökkent a fagyhalál áldozatainak száma, akkor 203-an hűltek ki végzetesen, de az MSZF szerint ez az enyhébb időjárásnak köszönhető.

A szociális fórum szerint tömegeknek kell arról dönteniük, hogy egyenek-e vagy fűtsenek, ezért hűlnek ki végzetesen a magukra hagyott emberek saját, fűtetlen otthonukban. Az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalál társadalmi oka a több millió embert sújtó fizetésképtelenség - írja a szervezet.

Senkinek nem kellett a szabadban éjszakáznia?

Korábban a szociális ügyekért felelős államtitkár azt mondta, több száz hajléktalan és magányos idős ember életét menthette meg az idén először bevezetett vörös kód riasztás . Czibere Károly szerint a leghidegebb éjszaka is csak 94 százalékos volt az ellátórendszer telítettsége, ezért senkinek nem kellett a szabadban éjszakáznia, a kihűlést kockáztatva.

Életmentő volt a vörös kód A vörös kód idején több mint 3100 riasztás érkezett a regionális diszpécserközpontokhoz, és a leghidegebb éjszakán is csupán 94 százalékos volt az ellátórendszer telítettsége - számolt be Czibere Károly szociális ügyekért is felelős államtitkár. "Több száz hajléktalan és magányos idős ember életét menthette meg tíz nap alatt az extrém hideg időjárás miatt bevezetett vörös kód riasztás" - jelentette ki az államtitkár.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra