Életet mentett Dustin Hoffmann

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Világhírű életmentővel dicsekedhet egy londoni fiatalember, akinek - miután szíve kocogás közben felmondta a szolgálatot - a közelben sétáló Dustin Hoffman sietett a segítségére.

A keddi brit sajtó által nagy terjedelemben ismertetett eset a londoni Hyde Parkban történt, ahol a 27 éves Sam Dempster éppen szokásos reggeli futóedzését tartotta. Kocogás közben azonban szívroham érte, és eszméletét veszítve összeesett.
Nagy szerencséjére a hatalmas - és kora reggelente általában meglehetősen kihalt - parkban éppen akkor sétált arrafelé Dustin Hoffman, és látta, hogy mi történt. A 74 esztendős hollywoodi világsztár azonnal akcióba lépett: hívta a mentőket, és kiérkezésükig is igyekezett minden tőle telhetőt megtenni Dempster életben tartásáért.

A veterán színész a helyszínen maradt azután is, hogy a mentők megérkeztek, és amikor a súlyos állapotba került fiatal kocogó szívét sikerült ismét stabilan működésbe hozni, kifejezte elismerését a mentősöknek, közölve: "Nagyszerű munka volt, fiúk".

Az ügyvédként tevékenykedő Dempster a The Sunnak - a legnagyobb brit bulvárlapnak - elmondta, hogy semmire nem emlékszik az életveszélyes kalandból, azt is a mentősök mondták el neki, hogy Dustin Hoffmannak köszönheti életét.

A színésznek egy tízmillió font értékűre becsült luxuslakása van a Hyde Parkhoz közeli, előkelő Kensington negyedben, és gyakran látni őt, amint a parkban sétál.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+22, +27 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban hétfon délelőtt az ország nagy részén kevés felhő zavarja majd a sok napsütést, felhősebb tájak inkább csak keleten fordulhatnak elő.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag