Egy ország, ahol nem isznak

Izlandon az utóbbi húsz évben hatalmasat csökkent a kamaszkori dohányzás, alkoholfogyasztás és droghasználat. A programot vezető szakemberek szerint a hagyományos drogprevenció helyett olyan környezetet kell teremteni a kamaszok számára, ahol azok jól érezik magukat, olyan körülményeket, hogy ne legyen szükségük drogokra.

Izlandon az utóbbi húsz évben meglepő mértékben csökkent a kamaszkori dohányzás, alkoholfogyasztás és droghasználat. Húsz évvel ezelőtt az izlandi tinédzserek Európa élvonalába tartoztak az alkoholfogyasztásban. Míg 1998-ban a tizenöt-tizenhat éves kamaszok 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy berúgott az elmúlt hónapban, addig 2016-ban már csak 5 százalékuk. Míg annak idején 17 százalékuk, ma csak 7 százalékuk használ kannabiszt . Régebben 23 százalékuk dohányzott naponta, ma csak 3 százalék teszi ezt - írja a folyamatot áttekintő divany.hu.

Reykjavik
Izlandi fiatalok lazulnak egy termálfürdőben. Elterelik a figyelmüket a függőséget okozó dolgokról

Az izlandiak egy amerikai professzor, Milkman kutatásaiból indultak ki, aki úgy vélte már akkor, hogy a szerhasználók nem a konkrét szerektől, hanem a szer okozta agyi kémiai változásoktól voltak függők - ez ma már evidencia. Hasonló neurokémiai változásokat azonban drogok nélkül is el lehet érni: így hatnak például a viselkedéses addikciók, azaz a szerencsejáték, net- vagy épp a vásárlásfüggőség.

Milkman korszakalkotó ötlete az volt, hogy találjunk olyan módokat, amelyek az emberek által igényelt irányba változtatják meg az idegrendszer kémiai állapotát, csak épp ezt drogok nélkül teszik. A professzor izlandi előadás után kezdetek először kisebb, majd országos projektbe.

Kiderült ott is, hogy azok a kamaszok, akik valamilyen szervezett szabadidős tevékenységben vettek részt, sokkal ritkábban dohányoztak, ittak vagy drogoztak. Mindez azzal is összefüggést mutatott, hogy mennyi időt töltenek a kamaszok a szüleikkel .

A "Fiatalok Izlandon" program egy része a szerek elérhetőségét csökkentette: 18 éves kor alatt tilos lett dohányárut vásárolni, 20 éves kor alatt alkoholt. A dohánytermékek és az alkohol reklámozását is betiltották. De ennél talán fontosabb volt az a kampány, amiben azt hangsúlyozták, hogy a szülőknek érdemes minél több időt tölteni a gyerekkel - azaz a közhiedelemmel ellentétben nem csak az idő minősége, hanem a mennyisége is számít. Hasznos például, ha az estéket otthon tölti a gyerek, valamint ha ismerjük a gyerek barátait.

A dohányosoknak is megvannak a történeteik, hogy miért dohányoznak, vagy miért dohányoznak még mindig. A fiatalabb életkor elmúltával vagy bizonyos élethelyzetekben a leszokás sokakat foglalkoztat, akár visszatérően is. A legtöbb dohányos elvileg szeretne leszokni, különösen mostanában, amikor törvény is korlátozza a dohányzást, magas a cigaretta ára, és már nem is annyira sikk a pöfékelés. Részletek!

Ami a szabadidős elfoglaltságokat illeti: állami támogatást kapott egy sor sportklub, zeneiskola, művészeti- és táncklub, kifejezetten abból a célból, hogy a gyerekek értelmesen töltsék az időt, részegen fetrengés helyett így ingyen korcsolyázhattak meg pingpongozhattak.

És volt egy elég drasztikus eleme is a programnak: hoztak egy törvényt, hogy a 13 és 16 év közötti gyerekek nem lehetnek az utcán télen este 10, nyáron éjfél után.

Forrás: divany.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra