Égési sérülést okozhatnak a nyári koktélok

A nyár egyik legjobban várt része, hogy az ember a szabadban ücsörögve ehet, ihat, miközben magába szívja a tél során olyannyira nélkülözött napfényt, amely a D-vitamin termelődésének elsődleges ösztönzője.

A felnőttek akár otthon, akár egy nyaralóhelyen szívesen fogyasztanak koktélokat , míg a gyerekek hűsítő limonádét szürcsölnek. Ám ezek az italok olyan fenyegetést tartogatnak, amire nem is gondolnánk. Az például széles körben ismert, hogy a citrusok héja enyhén mérgező. De hogy akár másodfokú égéssel is számolni kell az elfogyasztásuk után, arra kevesen gondolnak napozás közben.

A probléma hátterében az áll, hogy e gyümölcsökben olyan anyagok találgatók, amelyek a bőrt a napfénnyel szemben érzékennyé teszik. E fotoszenzitivizáló vegyületekről a New England Journal of Medicine orvosi szaklap közölt tanulmányt, amely megemlíti, hogy a zellerben is találhatók ilyen vegyületek, például a mérgező furokumarin. Ennek kíméletlen hatásairól egy elhíresült magyarországi eset is tanúskodik.

Akár égési sérüléseket is szenvedhetünk a koktéloktól!

Azok a gazdálkodók, akiknek kemény munkájának köszönhetően a boltok polcai tele lesznek a citrusfélékkel, sokat mesélhetnének a fájdalmas égési sérülésekről, amelyeket munka közben szereztek. A szabadtéri bárokban dolgozó koktélkeverők szintén gyakran szenvednek égési sérüléseket , mikor citromot vagy lime-ot vágnak az italokhoz.

Nem is olyan régen egy napköziben történt komoly fitofotodermatitisz-incidens, amikor 12 gyerek került kórházba égési sérülésekkel, miután egy kézműves foglalkozás keretében citrusféléket díszítettek fel szegfűszeggel a napon.

Dr. Jeremy Goverman égési sérülés specialista szerint az ilyen típusú égések pontosan ugyanolyan veszélyesek, mintha a tűz vagy a nagyon erős napfény okozta volna őket, és kezelésük is megegyezik. A komoly, másodfokú égések esetében már antibiotikumot is alkalmazni kell, és hosszú időbe telik, míg a beteg képes lesz ugyanúgy élvezni a nyarat, mint az égés előtt.

Érdemes tehát a nyári koktélozás előtt a hozzávalókat még a napsugaraktól védett helyen között elkészíteni, vagy legalább (hintőpormentes és latexmentes) gumikesztyűt viselni, amíg szeleteljük a citromot vagy a narancsot.

A fitofotodermatitisz néven ismert bőrtüneteket olyan gyakori, a kiskertekben is megtalálható zöldségfélék is képesek előidézni, mint a petrezselyem és a zeller. Dr. Garaczi Edina bőrgyógyász-allergológus ismerteti a legfontosabb tudnivalókat .

Forrás: techinsider.io

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra